Pesti Srácok

Varga: Magyarország nem akar kilépni az EU-ból

null

Légből kapott az a hét végén kiszivárgott német pénzügyminisztériumi okfejtést, amely szerint Magyarország lehet az uniót elhagyó államok között a következő a sorban – nyilatkozta a Világgazdaságnak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A tárca azzal foglalkozik, hogyan tudná átcsábítani Magyarországra azokat a befektetőket, akik Nagy-Britannia az EU-ból való kilépése miatt a szigetország elhagyásán gondolkodnak. A politikus arról is beszélt, nem kell módosítani az idei és a jövő évi magyar költségvetést a brit kilépés miatt. Véleménye szerint a magyar gazdaság teljesítményét rövidtávon nem befolyásolja a brit döntés.

– cáfolta a találgatást Varga Mihály a Világgazdaságnak. A nemzetgazdasági miniszter a lapnak adott interjúban légből kapottnak nevezte azt a – hét végén kiszivárgott – német pénzügyminisztériumi okfejtést, amely szerint Magyarország lehet az uniót elhagyó államok között a következő a sorban.

PestiSracok facebook image

A tárca a brit kilépés kapcsán inkább azzal foglalkozik, tette hozzá, miként lehetne elérni, hogy azok a társaságok, amelyek az új helyzetben Nagy-Britannia elhagyásán gondolkodnak, Magyarországot válasszák befektetésük színteréül. A kormány különleges kedvezményeket is felkínálna az áttelepülni szándékozó k számára. A kedvezmények részletein dolgoznak a minisztériumban. A miniszter kiemelte, hazánkban mintegy 770-780 brit cég működik, ők elégedettek a befektetői környezettel, ami jó referencia lehet.

Nincs szükség módosításra az idei és a jövő évi magyar költségvetésben a brit kilépés miatt – hangsúlyozta Varga Mihály, aki szerint érzékelhető a befektetői elbizonytalanodás, de a piaci zavarok remélhetően ezen a héten rendeződnek. Hangsúlyozta azonban, hogy a térségi államokat merőben másként érintették a piaci turbulenciák, a befektetők jól láthatóan különbséget tettek az egyes országok között, és a magyar piacot érő negatív hatás kisebb volt. Kiemelte, hogy a nemzetgazdasági tárca a következő hetekben is figyelemmel kíséri az eseményeket.

A magyar gazdaság teljesítményét Varga szerint rövidtávon nem befolyásolja a brit döntés. A brit–magyar külkereskedelmi forgalom értéke 4,5 milliárd euró, a szaldó Magyarország számára pozitív, vagyis a szigetország komoly piaca a hazai termékeknek. A font tartósabb gyengülése valamivel csökkentheti a pozitív egyenleget, ami a teljes magyar külkereskedelmi mérlegben is megjelenhet, vagyis kisebb lehet majd az aktívum – mondta a miniszter. Ugyanakkor Varga nem számít a kereskedelmi kapcsolatok jelentősebb változására, hiszen a brit gazdaság jobban rá van utalva az uniósra, mint fordítva.

Magyarország természetesen számol azzal, hogy az unió költségvetési mozgásterét megváltoztatja majd a brit kilépés, hiszen a harmadik legnagyobb befizető távozása átírhatja a büdzsét. Magyarország évi 310 milliárd forintot fizet be a közös kasszába, és mintegy kétezer milliárd forintot hívhat le. A támogatások haszonélvezőjeként bizonyára érinteni fogja a magyar büdzsét is a változás – hangsúlyozta a miniszter. Varga szerint azonban ez nem a holnap kérdése, hiszen a kilépési tárgyalások legalább két évig tartani fognak. Az uniós jog ebben még hosszabbításra is lehetőséget ad – szögezte le. Az sem teljesen elképzelhetetlen, hogy akár ezt a költségvetési ciklust se érintse a kilépés, bár ennek a miniszter kisebb esélyét látja.

Varga szerint a piacok bizonyára jobban értékeltek volna egy ezzel ellentétes előjelű döntést, ám azt mindenkinek el kell fogadnia, hogy a brit választók másként képzelik el a jövőjüket. Az új helyzethez mindenkinek alkalmazkodnia kell – az Európai Unió versenyképességét kedvezőtlenül érinti a döntés, amivel az uniós döntéshozóknak foglalkozniuk kell. A miniszter úgy véli: hosszabb távon ez befolyásolja leginkább a kelet-közép-európai térség és benne Magyarország növekedési lehetőségeit.

Forrás: Világgazdaság

Fotó: Reuters

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.