Pesti Srácok

Vasutas sztrájk Párizsban: különbuszok szállítják majd az EB szurkolóit

null

A terrorkészültség miatt óriási nyomás alatt lévő francia hatóságok néhány órával a labdarúgó Európa-bajnokság kezdete előtt pénteken minden erejüket a sztrájkok következményeinek csökkentésére mozgósították.

Alain Vidalies közlekedési államtitkár kihirdette, hogy a vasutas sztrájk miatt különbuszok indulnak Párizsból a Saint Denis elővárosban található nemzeti stadionhoz, hogy mind a 80 ezer néző időben kiérhessen a mérkőzés kezdetére. A gyorsvasúthálózat (RER) B vonalának - amelyen a stadion is található - dolgozói ugyanis péntekre sztrájkot hirdettek, és félő, hogy a délutáni órákban fennakadások lesznek a párizsi tömegközlekedésben.

A szigorú biztonsági intézkedések miatt egyébként a hatóságok azt tanácsolják mindenkinek, hogy legalább két órával a mérkőzés kezdete előtt érkezzen meg a helyszínre.

PestiSracok facebook image

A kormányzat nem zárta ki egyébként, hogy kötelezni fogják a még sztrájkolókat a munka felvételére. Ez körülbelül a dolgozók 8-10 százalékát jelenti. Erre utalt csütörtök este Francois Hollande államfő is, amikor azt mondta, hogy a francia állam meghoz majd minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy a sztrájkok ne zavarhassák meg az országot a labdarúgó Európa-bajnokság idején.

Az Air France pilótái szombattól hirdettek munkabeszüntetést, a francia légitársaság a járatok 70-80 százalékát tudja aznap biztosítani. A munkabeszüntetés keddig tart, a szakszervezetek aznapra tervezik a munkajogi reform elleni következő országos tiltakozó nagygyűlést Párizsban.

A házigazda francia és a román válogatott párizsi mérkőzésének előestéjén az Eiffel-torony lábánál található szurkolói zóna azonban már igazi ünnepi hangulatban ingyenes koncerttel nyitotta meg csütörtök este a kapuit. A nyitókoncert egyébként sikeres főpróba volt a biztonsági erők számára, hiszen semmilyen incidens nem történt.

Forrás: MTI, Fotó: Reuters

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.