Pesti Srácok

Elvesztette globális vezető szerepét az unió

Elvesztette globális vezető szerepét az unió

Az unió elvesztette globális vezető szerepét Nagy-Britannia kilépése miatt és drámai pillanatokat él át, ehhez pedig az Európai Bizottságnak a migráció kérdésében hozott rosszabb válaszai vezettek - közölte Orbán Viktor a csütörtöki V4-csúcson. A magyar miniszterelnök szerint a csütörtöki visegrádi kormányfői találkozó megteremtette az alapját annak, hogy a szeptemberi pozsonyi EU-csúcstalálkozón a V4-ek közös európai programmal lépjenek fel.

Az Európai Unió drámai pillanatokat él át, ugyanis Nagy-Britannia kilépése miatt elvesztette globális vezető szerepét - hangsúlyozta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a visegrádi országcsoport (V4 - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) kormányfőinek csütörtökön Varsóban tartott csúcstalálkozója utáni sajtótájékoztatón. Orbán Viktor szerint az unió azért jutott ebbe a drámai helyzetbe, és minősült vissza regionális szereplővé, mert az Európai Bizottság a migráció kérdésében a lehető legrosszabb válaszokat adta, és ezzel aláásta az egyik uniós állam tagsági viszonyát. A magyar miniszterelnök szerint most azt kell megmondani, mit kell tenni az uniónak annak érdekében, hogy ismét globális szereplővé válhasson.

Egyetértés van az alapvető értékek terén és azt közösen képviselik a V4-ek

A magyar miniszterelnök szerint a csütörtöki visegrádi kormányfői találkozó megteremtette az alapját annak, hogy a szeptemberi pozsonyi EU-csúcstalálkozón a V4-ek közös európai programmal lépjenek fel - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Varsóban, a kormányfői csúcsot lezáró közös sajtóértekezleten. Az alapvető értékek terén, mint például a nemzeti hagyományok, kereszténység, biztonság, alapvetően eddig is egyetértés volt a visegrádi országok között - tette hozzá Orbán. A csütörtöki csúcson arról egyeztettek, hogy ezt a jövőt, ezt az Európát megpróbálják közösen képviselni Pozsonyban – mondta. Ennek érdekében a következő hetekben komoly munkát kell még végezni, "de a kezdő lépést megtettük" - hangsúlyozta Orbán Viktor.

PestiSracok facebook image

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.