Pesti Srácok

Félezer belga állampolgár harcol az Iszlám Állam oldalán

Félezer belga állampolgár harcol az Iszlám Állam oldalán

Eddig 457 belga állampolgár csatlakozott Szíria vagy Irak területén tevékenykedő terrorista csoportokhoz - írta az OCAM adataira hivatkozva a La Libre Belgique napilap. A testület első ízben publikált adatai szerint a Belgiumot elhagyó 457 ember közül 328 férfi, 86 nő, és 43-an vannak olyanok, akik nem töltötték be a 18 évüket. Az év elejéig 114-en hagytak fel a harcokkal, és indultak vissza Európába.

Az adatok szerint jelenleg 266 belga állampolgár harcol aktívan a két ország valamelyikében, köztük 51 nő és 38 kiskorú. A testület úgy tudja, a terrorszervezetek megalakulása és a közel-keleti háború kirobbanása óta 90 belga személyazonossággal rendelkező ember halt meg a harcokban, de erről hivatalos megerősítés nagyon kevés esetben érkezett - írta napilap.

Megemlítik, hogy az év elejéig 114-en hagytak fel a harcokkal, és indultak vissza Európába, míg a testületnek jelenleg négy olyan emberről van tudomása, akik épp úton vannak, hogy csatlakozzanak a régióban működő terrorszervezetekhez. A napilap azt írta, hogy a titkosszolgálatok segítségével a belga rendőrség januárig 59 embert fogott le azok közül, akik a szír, vagy iraki harcokban akartak részt venni. Számuk júliusra 73-ra emelkedett - tették hozzá.

A tájékoztatás szerint a központ január elején kilátásba helyezte a külföldre távozott és szélsőséges csoportokhoz csatlakozott belga állampolgárok személyi igazolványának visszavonását vagy érvénytelenítését.

PestiSracok facebook image

Javaslatára eddig összesen 11 esetben, lehetséges terrorista szervezetben harcoló vagy a csoportokhoz csatlakozni vágyó belga állampolgár személyi igazolványát vonták vissza - írta La Libre Belgique.

Forrás: MTIFotó: sunstar.com.ph

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.