Pesti Srácok

A francia kormány a parlamentet megkerülve veri keresztül a munkajogi reformot

null

Manuel Valls francia miniszterelnök kedden a nemzetgyűlésben bejelentette, hogy a kormány második olvasatban is szavazás nélkül elfogadottnak tekinti a vitatott munkajogi reformot, miközben 12. alkalommal vonultak ezrek utcára a törvénytervezet visszavonását követelve.

A kormányzó Szocialista Párt bal szárnyának tiltakozása miatt továbbra sem garantált a többség annak a tervezetnek az elfogadásához a nemzetgyűlésben, amely ellen négy hónapja sorozatosak a tiltakozások országszerte. Az első olvasathoz hasonlóan ezért a kormány az alkotmány vonatkozó cikkelye alapján ismételten rendeletben hirdeti ki a kormánypárti képviselőket is megosztó reformot.

A cikkely értelmében a tervezet a nemzetgyűlésben elfogadottnak tekintendő, amennyiben a miniszterek többsége hozzájárul a szavazás megkerüléséhez, és azt követően egy bizalmatlansági indítvány 24 órán belül nem mozdítja el a kormányt. Erre viszont nincs sok esély, miután a jobboldali ellenzék már jelezte, hogy nem nyújt be bizalmatlansági indítványt, a reformot ellenző baloldali képviselők pedig nem valószínű, hogy az eljárás megindításához szükséges 58 képviselői aláírást össze tudnak gyűjteni. A szöveg most ismételten a szenátus elé kerül, s az újabb, harmadik nemzetgyűlési olvasat után a végleges parlamenti elfogadása július 22-én várható.

PestiSracok facebook image

A hét nagy szakszervezet a nyári szünet előtt az utolsó tiltakozónapot rendezte meg, s a szakszervezeti vezetők ígéretet tettek arra, hogy szeptemberben folytatják a tiltakozást. A felvonulást Párizsban a korábbi incidensek miatt mintegy 2 ezer rendőr biztosította, s a belügyminisztérium csak egy lerövidített útvonalon engedélyezte a menetet annak érdekében, hogy rendbontók ne csatlakozhassanak a tömeghez. A tüntetőket kordonokkal vették körbe, a buszmegállókat pedig körbedeszkázták a hatóságok az esetleges rongálások megelőzésére. A megmozdulás érezhetően kezd kifulladni: a szervezők szerint 45 ezren tiltakoztak, a rendőrség szerint 6500 és 7500 között volt a felvonulók száma. A múlt héten a szakszervetek szerint 55 ezren, a rendőrség szerint 14-15 ezren tiltakoztak.

Francois Hollande államfő többször is kijelentette, ha nem sikerül csökkentenie a 10 százalékon stagnáló munkanélküliséget, nem indul a jövő évi elnökválasztáson. A munka törvénykönyvének reformja a kormány ígéretei szerint a munkanélküliség csökkentése érdekében rugalmasabbá tenné a foglalkoztatást. Az érdekképviseletek szerint viszont ez csorbítaná a munkavállalók és a szakszervezetek jogait, megnövelné a munkaidőt, s megkönnyítené az elbocsátásokat.

MTIkép: rfi.fr

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.