Pesti Srácok

Idén is lesz Kurultáj: a hun és türk tudatú népek legnagyobb találkozója

Idén is lesz Kurultáj: a hun és türk tudatú népek legnagyobb találkozója

Több mint 50 zenei program, köztük a Szibéria hangjai című koncertsorozat, a Vazul vére című rockopera, valamint táncház is várja a látogatókat az idei Kurultájon, amelyet augusztus 12. és 14. között rendeznek meg Bugacon - közölte a szervező Magyar-Turán Alapítvány kuratóriumi elnöke pénteken Budapesten.

Bíró András Zsolt hozzátette: a tizenkét országból 27 hun és türk tudatú nemzet képviselőit vendégül látó Kurultáj - Európa legnagyobb lovas hagyományőrző ünnepe - programjai között egy a Bodrogköz honfoglaláskori leletanyagát bemutató különleges régészeti és antropológiai kiállítás, nagyszabású köböreverseny - az alföldi juhászok által egészen a 19. századig űzött lovasnomád játék -, kézműves vásár, íjász-, párbaj- és szablyavívóverseny, valamint számos hagyományőrző bemutató is szerepel. A legnagyobb látványosság idén is a seregszemle lesz, amelyre eddig közel 300 lovas jelentkezett korhű felszereléssel és fegyverekkel - hangsúlyozta Bíró András Zsolt, aki szerint a rendezvény egyre ismertebb külföldön is.

A szervezők szerint a Kurultáj Magyarország egyik legjelentősebb kultúrdiplomáciai eseménye, amelyen idén részt vesz Kirgizisztán kulturális minisztere, a török miniszterelnöki hivatal vezetője és számos más rangos ázsiai állami tisztségviselő, valamint több kulturális intézmény igazgatója is. A Magyar-Turán Alapítvány szervezőmunkája olyan kapcsolatrendszert és bizalmi tőkét teremt a keleti rokonnépek és Magyarország között, amelyre hazánknak nagy szüksége van - hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és a rendezvény fővédnöke, aki a Parlament épületében is fogadja majd a Kurultájra érkező külföldi küldöttségeket.

Mint fogalmazott, minél tovább megyünk vissza az időben, annál nagyobb homályban tapogatózunk a magyarok őstörténetét illetően, ebben pedig a fantázia is segíthet eligazodni. "A mítosz is a valóság része, a mítoszra is lehet önértékelést, önbecsülést és egészséges nemzettudatot alapozni" - vélte Lezsák Sándor. Elmondta azt is, hogy részben azért vállalja az esemény védnökségét újra és újra, mert Bíró András Zsolt elhivatottsága kiemelkedő.

PestiSracok facebook image
Fotó: PS

Bugac polgármestere, Szabó László az eseményen arról beszélt: a jövőre nézve nagy előrelépést jelent, hogy az önkormányzat felvásárolta a Kurultáj helyszínéül szolgáló mintegy 40 hektáros területet, mivel így lehetőség nyílik a rendezvényt kiszolgáló állandó infrastruktúra kiépítésére. Eddig a rendezvényt követően a szervezők kénytelenek voltak elbontani az építmények nagyobb részét. Szabó László elmondta, hogy azt szeretné, ha minél többen megtapasztalnák a Kurultáj különleges, egyedi hangulatát, és az alföldi vendégszeretetet.

Az idei Kurultájra jelentősen növelték az árnyékoló felületek méretét és az ülőhelyek számát, fejlesztették a terület vízellátását és a kempinget is - mondta el a sajtótájékoztatón Varga Zoltán szervezési igazgató. Ezért mindenkinek javasolja, hogy nyugodtan jöjjenek több napra, és élvezzék a sokszínű programkínálatot.

A szervezők emlékeztettek arra is: a Kurultáj több mint száz jurtából álló nomád táborában minden program ingyenes, a látogatóknak kizárólag a parkolásért és a kempinghasználatért kell fizetniük.

Forrás: MTI/PS, Vezető fotó: Kurultaj.hu

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.