Pesti Srácok

Indul a hetedik közszolgálati tévécsatorna

null

Elkezdődik pénteken a közszolgálati M5 HD program tesztsugárzása a MinDig TV digitális földfelszíni televíziós kínálatában – közölte az Antenna Hungária Zrt. Csütörtökön.

A tájékoztatás szerint augusztus 1-jétől az egész országban elérhető lesz az M5-ös csatorna, ezzel az előfizetési díj nélkül elérhető nagyfelbontású tévécsatornák száma ötre bővül. A programátrendezések miatt pénteken rövid, maximum 5 perces műsorkiesés várható. Augusztus 1-jén pedig 9.00 és 11.00 óra között csatornánként eltérő időpontban szintén rövid, maximum 5 perces műsorkiesés várható, mely az összes telephelyet és szinte az összes kisugárzott tévécsatornát érinti.

Az Antenna Hungária Zrt. közleményében ismertette: a Duna Médiaszolgáltató Zrt., valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap tervei szerint az M5 HD csatorna az indulását követő időszakban az M4 Sport mellett az olimpiával párhuzamosan egyéb sporteseményekről, illetve egyidejűleg magyar olimpiai eseményekről is közvetít. Az olimpia után az M5 által Magyarország történetében először a teljes paralimpia is követhető lesz a közszolgálati adókon. Szeptember végétől pedig az M5 oktatási, kulturális és ismeretterjesztő csatornaként működik tovább.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.