mtva
Kabarénak is rossz - Magyar Péter újévkor már a köztársasági elnök szerepében is kipróbálná magát
A temus messiás 28-án jelentette be, hogy az új év első pillanataiban, a himnusz elhangzása után beszédet tart. Mondanivalója felerősítésének érdekében bemenne a Magyar Televízióba, ám az MTVA válasza szerint erre nem lesz lehetősége.Átadták a közmédia legrangosabb szakmai díjait - Mező Gábor kutató is a díjazottak között van
Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, filmrendező, a Művészetek Palotája vezérigazgatója az ünnepségre küldött videóüzenetében úgy fogalmazott, a díjátadón „a bennünket körülvevő kortárs magyar kultúra kiemelkedő alakjait ünnepeljük, akik értékteremtő tevékenységükkel gazdagítják mindennapjainkat”, akik „nemcsak szakmai kiválóságukkal, hanem emberségükkel és hivatás iránti szenvedélyükkel is kiemelkednek”.Fontos szerepet kapott az MTVA előtti demonstrációban Magyar Péter őrizetben lévő szervezője (Videó)
Néhány nappal ezelőtt cigarettacsempészet és pénzmosás miatt letartóztattak négy személyt, köztük a Tisza Párt szolnoki koordinátorát. Az Origó információi szerint a letartóztatott férfi vezető szervezőként fontos szerepet játszott az MTVA előtti demonstrációban. A háttérből irányított, szervezett, ő látta el például láthatósági mellénnyel Magyar Péter médiabrigádját, számolt be a Magyar Nemzet.Dömötör Csaba: Magyar Péter szavai miatt az EP-nek meg kell vonni a szakbizottsági elnökhelyettesi megbízatását
Levélben fordult a Fidesz EP képviselője az Európai Parlament elnökéhez, mert Magyar Péter a közmédiánál Hitler szavait idézte és az ott dolgozókat a diktátor tanítványainak nevezte. Dömötör Csaba szerint ezzel az EP gyakorlata alapján kimerítette a súlyos kötelezettségszegést és ezért a szakbizottsági elnökhelyettesi pozícióját vissza kell vonni.Magyar Péter hazudik, az MTVA bizonyítani tudja, hogy hányszor hívták az ellenzéki képviselőket a műsoraikba
Az MTVA azzal vádolja Magyar Pétert, hogy hazudott a beszédében, amikor azt állította, hogy az ellenzéki pártok képviselőit nem, vagy nem elegendő alakommal hívta meg a közmédia a műsoraiba. A közmédia közlése szerint csupán egyetlen év alatt 6764 alkalommal hívtak meg ellenzéki képviselőket a televíziós és rádiós műsoraikba, ezt pedig dokumentumokkal is tudják bizonyítani.A közmédia nemet mondott a zsarolásra
A közmédia visszautasítja azokat az erőszakos követeléseket, melyek a törvényi szabályokkal szembeszegülve ismételten kísérletet tesznek arra, hogy beavatkozzanak a közmédia működésébe, a szerkesztői szabadságba, a műsorstruktúrába, és politikai kézi vezérlést akarnak kialakítani a közmédia vonatkozásában. Ez az európai uniós szabályokkal is ellentétes – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szombaton este.Tüntetést szervez Magyar Péter a közmédia székházához
Tüntetést szervez október 5-re Magyar Péter és a Tisza Párt a közmédia óbudai székházához, derül ki Magyar szerda reggeli Facebook-posztjából.Vasárnaptól hallgatható a közmédia online meserádiója, a Csukás Meserádió
Szeptember 1-jén Csukás Meserádió néven indította el újabb online rádióját a közmédia. A meserádió névadójához, Csukás Istvánhoz hűen gyermekeknek dedikált, szórakoztatóan fejlesztő és biztonságos tartalmakkal várja hallgatóit a nap 24 órájában – közölte vasárnap a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája.Ajánljuk még