Pesti Srácok

Kabarénak is rossz - Magyar Péter újévkor már a köztársasági elnök szerepében is kipróbálná magát

null

A temus messiás 28-án jelentette be, hogy az új év első pillanataiban, a himnusz elhangzása után beszédet tart. Mondanivalója felerősítésének érdekében bemenne a Magyar Televízióba, ám az MTVA válasza szerint erre nem lesz lehetősége.

Műsorváltozás. Így értékelte Magyar Péter, hogy a 2025-ös év első perceiben – szemben a korábbi gyakorlattal – nem mond ünnepi beszédet a köztársasági elnök. Mint ismert, Sulyok Tamás karácsony másnapján szólt televíziós közvetítésen keresztül a magyarokhoz. Magyar Péter erre reagálva most azt írta: A Tisza Párt elnöke 28-án jelentette be, hogy az új év első pillanataiban, a himnusz elhangzása után beszédet tart. Szándéka szerint minden magyar emberhez szól majd, megszólalásában a 2024-es év legfontosabb eseményeiről, illetve a 2025-ben előtte álló feladatokról és lehetőségekről fog beszélni. Megszólítva Papp Dánielt, az MTVA vezetőjét, feltette a kérdést:

Röviden válaszolt az MTVA

– válaszolta a Tisza Párt vezetőjének megkeresésére az MTVA sajtó- és marketing irodája vasárnap. Az MTI-hez eljuttatott közleményben hozzátették: Boldog új évet kívánunk! (Index / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)
PestiSracok facebook image

Ajánljuk még