Pesti Srácok

Karácsony Gergely a PM házi önkormányzataként kezeli Zuglót

null

Karácsony Gergely polgármester pártja, a Párbeszéd Magyarországért (PM) embereivel tölti fel a zuglói önkormányzatot, miközben a kerületben állandósult a felfordulás - olvasható a Magyar Hírlapban.

A lap informátora szerint amíg Karácsony a Városligeti tüntetésekkel kapcsolatban exponálja magát, és országos politikai babérokra tör, a hivatalában óriási káosz van, és még pályázatot sem írtak ki a hetek óta üres jegyzői tisztségre. Ő nyár elején távozott, majd követte a gazdasági osztály vezetője, az építési hatóság éléről pedig elküldték a vezető munkatársat. A Karácsony Gergely polgármester társelnökségével vezetett PM tagja, Kéri András lett ugyanakkor az üzemeltetési osztály vezetője – Kéri tagja a PM pártalapítványának, valamint Tordai Bencével együtt tulajdonolja a PM háttércégét, a Párbeszéd Platform Kft.-t. A polgármesteri titkárságvezető, Temesvári Szilvia szintén tagja a pártalapítványnak, és az ugyancsak PM-es, volt országgyűlési képviselő, Szilágyi László is az önkormányzatnál dolgozik.

Eközben a Bosnyák tér mellé szánt, Mundo Center nevű pláza felépítése tíz éve húzódik. Még a fideszes Rátonyi Gábor polgármestersége idején, 2006-ban vásárolta meg a kerület központi részén lévő sporttelep területét a lengyel Echo Investments. A cég többségi részesedése tavasszal került a luxemburgi Griffin Real Estate és az amerikai Pimco befektetési alap tulajdonába. A vállalkozás rendelkezik hivatalos építési engedéllyel, a tervek is készen állnak, a kormány néhány éve még a központi plázastop alól is mentesítette a Mundót, azonban nem tudnak megegyezni a polgármesteri hivatallal a részletekről.

PestiSracok facebook image

magyarhirlap.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.