párbeszéd magyarországért
Laár András elhatárolódik Szabó Tímeáéktól és tiltakozik a Párbeszéd legújabb akciója ellen
Laár András Facebook bejegyzésében tiltakozott az ellen, hogy a Párbeszéd politikai célú hirdetésben használta fel az általa megformált Besenyő Pista bácsi karakterét. A népszerű humorista elmondta, mindig is távol tartotta magát a politika világától, sosem volt a politikai megoldások híve, és ezen most sem szeretne változtatni.Ingyenpénz, örök élet - Mától támogatható a zöldbaloldal szavazatszerző víziója
Bármennyire is próbálja magára húzni a feltétel nélküli alapjövedelem ötletét a Párbeszéd Magyarországért, az ingyenpénz ötletét a Kétfarú Kutyapárt vetette föl elsőként, tán az örök élet ígéretével kecsegtető következő sajtótájékoztatóra őket is meghívják majd. Pénteken a Párbeszéd politikusai ismertették legújabb szavazatszerző kezdeményezésük részleteit, amely komoly népszerűségnek örvend a magyar társadalomban is, mert ki ne szeretné, hogy legyen pénze dellára. Társadalmi kísérlet, robotok, munka nélkül is elérhető jövedelem – most már Ön is eldöntheti, támogatja e a baloldal 21. századi vízióját, és milyen áron...A Képviselői Irodaházra is kikerült a szivárványos zászló
Aki azt hitte, véget ért a Pride-hetek agymenése, csalódnia kell, mert már a Képviselői Irodaház ablakában is leng a szivárványos zászló. A Riporter Facebook-oldala úgy tudja, hogy az akció mögött a Párbeszéd Magyarországért áll.Zavaros és átláthatatlan pénzügyi beszámolót nyújtott be a Párbeszéd a gazdálkodásáról
A Párbeszéd Magyarországért Párt számviteli nyilvántartása nem alkalmas arra, hogy a magánszemélyektől kapott egyéb hozzájárulások, adományok között elszámolt bevételek tényleges forrását igazolja, így a párt nem igazolta, hogy ezen hozzájárulások, adományok a párttörvény szerinti engedélyezett forrásból származtak – állapította meg a kedden publikált jelentéséről szóló közleményében az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Ugyanakkor a működéséhez juttatott forrásokat nem szabályszerűen számolta el, így a bevételei nyilvántartásához kialakított könyvvezetési rendszere nem biztosította a magánszemélyektől kapott adományok, hozzájárulások között elszámolt bevételek azonosíthatóságát, számviteli elszámolásának szabályszerűségét, ellenőrizhetőségét, átláthatóságát és elszámoltathatóságát.Elmeszelte az Állami Számvevőszék a Momentumot és a Párbeszédet a kampánypénzek miatt
Lezárta a Momentum Mozgalom és a Párbeszéd Magyarországért Párt ellenőrzését az Állami Számvevőszék. A Momentum Mozgalomnál a jelölő szervezetnek járó költségvetési támogatás felhasználása nem volt szabályszerű, átlátható és elszámoltatható. A Momentum a kampányköltések mértékére előírt korlátozás betartása és a választások tisztaságát szolgáló finanszírozási tilalmak tekintetében nem biztosította az átláthatóságát és elszámoltathatóságát. A Párbeszéd Magyarországért Párt a kampányköltések mértékére előírt korlátozás betartása és a választások tisztaságát szolgáló finanszírozási tilalmak tekintetében nem biztosította az átláthatóságát és elszámoltathatóságát.Karácsony Gergely: 2018-tól én leszek Magyarország miniszterelnöke
"2018-tól én leszek Magyarország miniszterelnöke" - jelentette ki Karácsony Gergely, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje az azonnali.hu-nak. A portál nagyinterjút beharangozó előzeteséből az is kiderül, hogy a PM politikusa már hozzászokott a Gyurcsány Ferenccel közös lista gondolatához.Karácsony "le tudom váltani Orbánt" Gergely a Polbeat mai vendége - Élő adás 19 órakor!
Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért miniszterelnök-jelöltje, Zugló ellenzéki polgármestere lesz Stefka István és Szarvas Szilveszter ma esti vendége a PS-Polbeatben. Ahogy azt már megszokhatták, az egyórás vitát, beszélgetést élőben közvetítjük 19 órától ITT, a Revolution 56 Sörözőből. Miután Karácsony tegnap azt kürtölte világgá, hogy ő aztán le tudja váltani Orbán Viktort, Stefka István és Szarvas Szilveszter a PM-es politikus kabinetbuktató, "rendszerváltó" ötleteiről, ígéretdömpingjéről is kérdezi majd a kerületvezetőt. A Polbeatben természetesen a Karácsony Gergely által is féltett Soros-féle civil szervezetek és az ezzel kapcsolatos, parlament előtt lévő törvényjavaslat is szóba kerül. A helyi állapotokról, a hajléktalanok városrészbe csábításáról, kerületi botrányokról, a PM házi önkormányzataként kezelt Zuglóról és a bulikra költött milliókról is faggatjuk majd Karácsony Gergelyt, mint ahogy az is kiderül, a politikus miért harcol a Városliget tarthatatlan állapotának fenntartásáért. Gyurcsány, Botka, Juhász Péter, Soros György és a nagy '18-as nekifeszülés: Téma van bőven. Egyórás miniszterelnök-jelölti vita a PS-Polbeatben!A kormányváltás érdekében továbbra is nyitott az együttműködésre a PM
A Párbeszéd továbbra is nyitott az együttműködésre más ellenzéki pártokkal, a tervek szerint ősz végéig mind a 106 egyéni választókerületben megnevezi képviselőjelöltjét a 2018-as országgyűlési választásra - közölte Karácsony Gergely, a párt miniszterelnök-jelöltje, társelnöke telefonon az MTI-vel. Az ellenzéki politikus vasárnap a fővárosban mutatta be a Párbeszéd budapesti és Pest megyei egyéni választókerületi képviselőjelöltjeit.Ajánljuk még