A kormányváltás érdekében továbbra is nyitott az együttműködésre a PM

A Párbeszéd továbbra is nyitott az együttműködésre más ellenzéki pártokkal, a tervek szerint ősz végéig mind a 106 egyéni választókerületben megnevezi képviselőjelöltjét a 2018-as országgyűlési választásra - közölte Karácsony Gergely, a párt miniszterelnök-jelöltje, társelnöke telefonon az MTI-vel. Az ellenzéki politikus vasárnap a fővárosban mutatta be a Párbeszéd budapesti és Pest megyei egyéni választókerületi képviselőjelöltjeit.
Elmondása szerint a jelöltállítási folyamat április végén kezdődött a pártban. A jelöltek mindegyikéről azt gondoljuk, hogy nemcsak az ellenzék meglévő szavazóit tudnák megszólítani, hanem a hiányzó egymillió bizonytalan szavazót is - fogalmazott Karácsony Gergely. Mind olyan "makulátlan múltú" ember, aki jól ismeri a választókerület problémáit, és eddigi életútja hitelesíti arra, hogy az adott közösség képviselője legyen az új összetételű parlamentben - tette hozzá. Karácsony Gergely közlése szerint a jelöltek között önkormányzati képviselők is vannak, és Kaltenbach Jenő volt ombudsman is a Párbeszéd képviselőjelöltje Pest megye 1. választókerületében, Érden. A párt társelnöke kitért arra:
a kormányváltás érdekében továbbra is nyitottak az együttműködésre más ellenzéki pártokkal az egyéni választókerületekben is. Elsősorban azokkal a pártokkal működnének együtt, amelyek - a Párbeszédhez hasonlóan - nem csak az elmúlt hét évet, a jelenlegi kormányt, hanem az azt megelőző kormányokat is "maguk mögött szeretnék tudni"
- fogalmazott. Az esetleges együttműködés részleteiről azt mondta: ha egy másik pártnak "jobb, igazabb, a mi jelöltjeinknél is erősebb" jelöltjei vannak, akkor egy országos együttműködés részeként elképzelhetőnek tartja, hogy visszalépjenek másik párt jelöltje javára.
Egyelőre azonban arra készülnek, hogy önállóan is el tudjanak indulni a jövő évi választáson, ezért most a jelöltek és a párt programjának bemutatását tartják az elsődlegesnek
- tette hozzá.
Forrás: MTI
