Pesti Srácok

Nagyszerű szombat: Gergely mozgalmat indít, a cél a világbéke

Nagyszerű szombat: Gergely mozgalmat indít, a cél a világbéke

Karácsony Gergelynek ütős napja volt, sürgött-forgott, bejelentett. Természetesen a Facebookon. Élőben. Ahogy egy XXI. századi politikushoz illik. Főpolgármesterünk „Újra kell egyesíteni Magyarországot” szlogennel hirdetett új mozgalmat. Kell is a programismertető, hiszen Geri ma reggel óta az ellenzék egyik hivatalos miniszterelnök-jelöltje. Miután Budapest főpolgármestere elfogadta pártja, a Párbeszéd felkérését, illett felmutatnia nagyívű gondolatait, amelynek pillére alapvetően a jóvátétel, azaz visszaszolgáltatni mindazt, amit az úgynevezett kiváltságos egy százalék, a hatalom elvett az emberektől, a 99 százaléktól. Ezért a mozgalom neve 99 lett.

A mozgalom tulajdonképpen egy kisfiú álma. Aki elvesztette édesapját hat évesen, és három testvérével félárván maradt egy vidéki kis faluban. Idáig nagyon szép, normális és rendezett a történet. A kérdés inkább az, hogy Gergely jóemberkedésen kívül képes-e a cselekvésre is?

Ezért trónfosztás kell. Azt pontosan nem értem, milyen trónról van szó, biztosan lemaradtam valamiről a délután folyamán. Aztán jött a szokásos baloldali mantra: diktatúra van, nincs emberség, szolidaritás. Hiányzik az államból a humanitás. Sőt, az állam kitaszít és megbélyegez. Itt érzem, Gergely „a sötét autók megállnak a sarkon”-féle Rákosi-korszakra utal.

PestiSracok facebook image

Aztán jön egy kis Göncz Árpád-idézet, amely által már látszik a fény az alagút végén. Gergely, a század Demszky Gáborja szintet lép, leporolja kicsit a szabaddemokraták megkopott köntösét, és felemelkedést ígér, szabadságot, békét, és emberséget. Ezeket a faktorokat mondjuk nem lesz nehéz abszolválni, már eleve megvannak, csak a vírus köpött bele a levesünkbe.

Gergely aztán jó haladó módon mindent egybe akar mosni, szuverenitást és föderalitást, hazaárulót a nemzeti hősökkel, vidéket a várossal. Aztán a kereszténydemokrata Robert Schuman egykori híres mondását kicsit átkozmetikázva a mai világra, Gergő kijelentette:

Ez már világos, ezt már ismerhetjük Zuglóból, Gergelyünk örökségéből. Meg nem valósult zöld álmok, kosz és drog, hajléktalanok meg a misztikus köntösbe burkolt lakásügynökség. Mindez a város kellős közepén. Szóval a jóvátétel ez lesz. Olyan liberális módra. Aztán jött a tovább mantra, igazi „szeretkezz, ne háborúzz”, a hippikorszakot ígérő karácsonyizmussal.

Gergely tehát összeszedi a bátorságát, maradék erejét, megválasztása esetén egyesíti az országot, visszaadja a média szabadságát. Ez jó hír a magamfajta médiamunkásnak. Sajnálatomra konkrét terveket nem sikerült megtudni a zöld fordulattal és az új hippireneszánsszal kapcsolatban.

Attól azonban óva intek mindenkit, hogy lesajnálja ezt az új Karácsonyt, ezt az új, profin kitanított, tréningezett államférfiúnak álcázott bábot. Mert nem véletlenül ez volt az első olyan beszéde, amelynek voltak orbáni felhangjai, attitűdje. Történelmi távlatai, perspektívikus mondandója. A marketingcsapata megalkotta a politika Ken babáját, aki rendkívül vonzónak, már-már tökéletesnek tűnhet a fiatalok és a járványba belefáradt társadalom számára.

A hatás kedvéért természetesen a kampánycsapat előhorgászott értelmiségi arcokat, mint Bod Péter Ákos közgazdász, vagy Alföldi Róbert progresszív rendező. Merthogy ők lesznek a mozgalom arcai. Természetesen roadshow is lesz, celebekkel, párbeszéddel, adatgyűjtéssel. Úgy tűnik, Karácsonyék a járvány okozta károk ellapátolásában nem tudnak részt venni, ezért önhatalmúlag megnyitották a választási szezont. Egyelőre azonban saját magukkal, saját szavazótáborukkal kell megbirkózniuk, a negyedik köztársaság megalapítása még várat magára.

Forrás: Facebook.hu; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.