Pesti Srácok

Nógrádi: A 24. óra utolsó perceiben van Európa

Nógrádi: A 24. óra utolsó perceiben van Európa

Európa vagy fellép és kőkeményen kiáll érdekei mellett, vagy sokkal nehezebbé válik a helyzete, mint amilyen eddig volt – nyilatkozta Nógrádi György a Kossuth rádiónak adott interjújában. A biztonságpolitikai szakértő szerint minden merénylet mindkét oldalon radikalizál, az őslakosok és a bevándorlók könnyen szembefordulhatnak egymással.

Nógrádi György szerint Európának lépnie kell. Az első 24 órában lehet sírni és gyászolni, de azután lépni kell. Európa a 24. óra utolsó perceiben van, vagy fellép és kőkeményen végrehajtja az európai érdekeket, vagy sokkal nehezebbé válik a helyzete, mint amilyen eddig volt.

A biztonságpolitikai szakértő kiemelte, a közelgő német tartományi választásokra készülő Angela Merkel pártja jelenleg húsz százalék alatt áll, mert az embereknek elege van. Nógrádi György emlékeztetett, a német elhárítás vezetője és a bajor rendőrfőnök eddig minden esetben azt mondta, három ok miatt nem volt eddig merénylet Németországban, mert jó a rendőrség, a titkosszolgálat és szerencséjük volt. Hozzátette, a németek mindig elmondják, aki nem kell, azt kitoloncolják. A tapasztalat azonban azt mutatja, akit ki akarnak toloncolni, annak az ötven százaléka másnapra eltűnik.

A német álláspont szerint évente ötszázezer emberre van szükség a munkaerőpiacon, a tavaly bejött 1,3-1,7 millió emberből azonban jelenleg kevesebb mint ötven vállalt munkát.

PestiSracok facebook image

Nógrádi György beszélt arról is, hogy a német rendőrség és a politika is igyekszik enyhíteni, bagatellizálni a hírek valóságtartalmát. Az alapvető hangulat megváltoztatása a cél. Bizalmi válság alakult ki a rendőrség, a politika és a lakosság között.

Teljes cikk itt olvasható.

Forrás: hirado.huFotó: hirmagazin.eu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.