Pesti Srácok

Simicska elveszíti Vas megyei vadászterületeit

Simicska elveszíti Vas megyei vadászterületeit

Vas megye északkeleti részén 14 ezer hektáron volt eddig vadászati joga a Simicska Lajos és üzlettársa Nyerges Zsolt tulajdonában lévő Sárvári Mezőgazdasági Zrt-nek. A vadászati hatóság ajánlása nyomán ezt a területet három részre darabolják, és hozzácsatolják a szomszédos területekhez. Ennek az lehet az eredménye, hogy a Sárvári Mezőgazdasági Zrt. vadászterület híján, vadászati jogot sem kap – írja a Nyugat.hu

Eddig 10 évenként osztották újra a vadászterületeket, az idei évtől viszont már 20 évre vonatkozik a felügyeleti jog. Az eljárás pedig úgy zajlott, hogy a vadászati hivatal először közzé tett egy ajánlást, hogy melyik vadászati társaságot szemelte ki egy adott területre, ezt követően pedig más társaságok is bejelentkezhettek a területre, és az egyeztetések után a tulajok kétharmados szavazatával döntöttek a szavazati jogról, ami után az ajánlást a hatóság tette meg.

A vadászati joggal rendelkező vadászcégek egy adott területen monopóliumot élveznek, vagyis a cégeket illeti meg a területen bérvadásztatásból és vadgazdálkodásból származó bevétel is. Vas megye északkeleti része azért is értékes vadászterület, mert idegenforgalmi a bevételeket is generál.

PestiSracok facebook image

A cikk szerint, mivel 10-ről 20 évre változtatták a felügyeleti jogot, nagyobb súlya lett a hatóság ajánlásának és a határidőnek is. Ez utóbbi azért is fontos, mert az ajánlásokat, amik alapján a Sárvári Mezőgazdasági Zrt. területeit három részre osztják, és a szomszédos területekhez csatolják, az érintettek tudta nélkül hirdette meg a hatóság, így a döntés ellen már csak a határidő lejárta után tudnak tiltakozni. A Sárvári Mezőgazdasági Zrt. levélben tiltakozott is az vadászati hatóság döntése ellen, a lap szerint a hatóság válaszában csak a törvény vonatkozó részeit idézte.

Forrás: Nyugat.hu

Fotó: Index

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.