Pesti Srácok

Spéder Simicskát is lehallgatta

Spéder Simicskát is lehallgatta

Beosztottai és munkatársai mellett Simicska Lajos nagyvállalkozót, a Magyar Nemzet tulajdonosát is lehallgatta Spéder Zoltán, az Index tulajdonosa – tudta meg az Origo. A portál szerint nem igaz, hogy Orbán Viktorral és Rogán Antallal folytatott beszélgetések is szerepelnek azokon az adathordozókon, amelyeket a házkutatások során foglalt le a rendőrség Spédernél.

Saját üzlettársait, beosztottjait, valamint Simicska Lajost is lehallgatta Spéder Zoltán, az FHB tulajdonosa – ez azokból a felvételekből derült ki, amelyeket még a vállalkozónál tartott házkutatásokon foglaltak le a hatóságok. A rendőrség egyelőre nem adott tájékoztatást a nyomozással kapcsolatban.

Spéder Zoltán lakásán még június közepén tartottak házkutatást. A hatóságok az FHB és az állami cégek kapcsolatáról kerestek iratokat, mivel feltételezéseik szerint ezeken az ügyleteken milliárdokat vesztett az állam. A tranzakciókat kormánydöntések és tanácsadói értékelések előzték meg, a nyomozók ezért most azt keresik, hogy megtévesztették-e kozmetikázott adatszolgáltatással a döntéshozókat.

PestiSracok facebook image

Az Origo szerint nem igaz, hogy a Spédernél talált hangfelvételeken Orbán Viktorral és Rogán Antallal való beszélgetések szerepeltek, ahogy azt a Simicska Lajos tulajdonában álló Magyar Nemzet állította. A Népszava viszont Lázár Jánossal folytatott beszélgetésekről vél tudni a lefoglalt hangfelvételeken. A lapról egyébként korábban Csintalan Sándor nyilatkozta azt, hogy a Simicska tulajdonában lévő Közgép tartotta lélegeztetőgépen.

Spédernél autója a nála tartott házkutatással egy időben tűnt el, ezt június 8-án látták utoljára, amikor leparkoltak vele a pesti alsó rakparton. Pontosan azon a napon, amikor a Nemzeti Nyomozó Iroda házkutatást tartott és adathordozókat foglalt le Spéder érdekeltségeinél. Az autó később megkerült, és jelenleg is a Nemzeti Nyomozó Iroda birtokában van.

Az Index-tulajdonosát tegnap Stumpf István egykori kancelláriaminiszter társaságában látták, amint éppen „filmbe illő” módon próbálták leplezni nyílt színi megbeszélésüket a Batthyány téri vásárcsarnokban.

origo.hukép: mno.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.