spéder zoltán
Elkezdődhetett a „simicskátlanítás” az Indexnél
Már nem Simicska Lajos régi embere, Tóth Marianna annak a cégnek a vezérigazgatója, amely az Index hírportált tulajdonló alapítvány mögött áll. A részvénytársaság elsőszámú vezetője Spéder Zoltán egyik bizalmi embere, a CEMP Sales House vezetője, Ziegler Gábor lett.Egymilliárdos visszaélés gyanúja a Spéder-cégeknél
Két, egyenként több mint félmilliárd forint vagyoni kárt okozó szerződést vizsgál a BRFK a Spéder Zoltán érdekeltségébe tartozó társaságok által kötött üzletek közül – tudta meg a MagyarIdők.hu. Az iroda korrupció és gazdasági bűnözés elleni főosztálya 2016-ban kezdte vizsgálni többek közt a Magyar Posta Zrt. és az FHB Jelzálogbank Nyrt. között létrejött részvényadásvételi szerződést.Lázár a PS-nek: Spéder nem tájékoztatott, hogy Simicskáé lesz az Index
Az Európai Parlament Magyarország ellenes tegnapi határozatáról, az uniós támadások mögött állók kilétéről, Spéder Zoltán korábbi- és Simicska Lajos mostani Index-tulajdonos közötti ügyletről, a hírportál tulajdonosváltásáról kérdeztük Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert a mai Kormányinfón a parlamentben. A tárcavezető a PestiSrácok.hu-nak nyomatékosította példátlan politikai vendetta zajlik Magyarország ellen Brüsszelben, amelyet a feljelentők, a magyar baloldali pártok képviselői és Soros György emberei harcoltak ki. Spéder Zoltánnal kapcsolatban elárulta, tiltás alatt áll, a bankárról nem nyilatkozhat, de nem tudott az Index tulajdonosváltásáról.Spéder már egy éve elismerte Rogánnak, hogy Simicskáé lesz az Index
Egy rákosmenti nemzeti konzultációs fórum helyszínén adott rövid interjút Rogán Antal az Indexnek. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter szavaiból kiderült: Spéder Zoltán neki személyesen már egy éve elmondta, hogy eladta Simicskának az Index opciós jogát, és cserébe Simicska jelölhette ki a neki kedves új tulajdonosát a portálnak. Az Index riportere viszont nehezen törődött bele, hogy Simicska az új gazdája lapjának.Az indexesek örülnek új oligarchájuknak, „független” Lajosnak
Uj Péter, a 444.hu főszerkesztőjének a villájában bérel ügyvédi irodát Bodolai László, aki az Index új tulajdonosának igazgatósági elnöke – tudta meg a 888.hu. A portál szerint strómangyanús üzleti machinációkkal sikerült megszereznie Simicskának az Indexet. A Népszavának nyilatkozó névtelen indexes szerint az általuk jól ismert ügyvéd személyében látják a garanciát arra, hogy a portál „független marad”, és ha Simicska közvetlen tulajdonos lett volna, az egész szerkesztőség fölállna. Eközben két másik Simicska-médium, a Hír TV és a Magyar Nemzet úgy számolt be saját kenyéradója terjeszkedéséről, hogy Simicska Lajos nevét le sem írták.Simicska Lajos bekebelezte az Indexet
Megszerezte az Index.hu Zrt. száz százalékos tulajdonrészét Simicska Lajos egyik cége, amelynek a Magyar Nemzetben és a Hír TV-ben is érdekeltsége van. Vagyis hiába tagadták tavaly nyár óta, hogy Simicskának opciós joga van a portálra, ez most be is bizonyosodott. Sőt, kiderült: az Orbán ellen bosszúhadjáratot folytató oligarcha már 2014 februárjában aláírta Spéderékkel az opciós szerződést, tehát azóta befolyása volt a balliberális lapra. Az Index kiadójának új igazgatóságában fölbukkan Simicska unokaöccse, Nagy Ajtony Csaba, és a régi, balliberális TV2 egykori vezérigazgatója, Kereszty Gábor. Újabb fokozatba kapcsolhat Simicska Lajos őrületbe hajló bosszúhadjárata. Miután az oligarcha a közelmúltban arról értekezett, mennyire szimpatizál a Jobbikkal, az az érdekes helyzet is előállhat, hogy az egykori radikális párt szócsövévé válik a balliberális Index.Rájár a rúd Simicskára: végrehajtás az Index ellen
Végrehajtást rendelt el az Index.hu Zrt. ellen pénteken a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság – tudta meg a Ripost.hu. A végrehajtás tényét a cégnyilvántartásba is bejegyezték. A balliberális hírportál tavaly óta egy opciós szerződés révén már gyakorlatilag Simicska Lajos érdekeltségébe tartozik.Az Index sorsa lehet Spéder újabb ügyködésének tétje
Új vagyonkezelő céget jegyeztetett be pénteken Spéder Zoltán cemp-x online Zrt. néven - tudta meg a hvg.hu. Az index.hu sorsa lehet a tét."Az ellenzék egyre nagyobb hülyeségeket beszél, politikusaiknak elment a józan eszük"
Az Orbán-Molnár találkozóról, a Gyurcsány-kormány idején a szolgálatok által pénzelt Political Capital-ügyről, Spéder Zoltán FHB-ból való kiszállásáról és az Együtt politikusáról, Juhász Péterről kérdezte a PestiSrácok.hu Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert a mai Kormányinfón. Utóbbi témával kapcsolatban megírtuk, Gyurcsány Ferenc szóvivője, Gréczy Zsolt szerint Juhász Péter, az Együtt alelnöke Orbán Viktor miniszterelnök bábja, amiért a politikus rászervezett a baloldali ellenzék október 23-i tüntetésére. Lázár János ezzel kapcsolatban azt nyomatékosította portálunknak, hogy számos ellenzékinek már elment az esze. "Politikusaik egyre nagyobb hülyeségeket beszélnek, láthatóan teljesen elment a józan eszük" - jelentette ki Lázár János.Ajánljuk még