Pesti Srácok

Spéder már egy éve elismerte Rogánnak, hogy Simicskáé lesz az Index

Spéder már egy éve elismerte Rogánnak, hogy Simicskáé lesz az Index

Egy rákosmenti nemzeti konzultációs fórum helyszínén adott rövid interjút Rogán Antal az Indexnek. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter szavaiból kiderült: Spéder Zoltán neki személyesen már egy éve elmondta, hogy eladta Simicskának az Index opciós jogát, és cserébe Simicska jelölhette ki a neki kedves új tulajdonosát a portálnak. Az Index riportere viszont nehezen törődött bele, hogy Simicska az új gazdája lapjának.

Rogán azzal kezdte az interjút, hogy üdvözölte „a legújabb Simicska-médium” munkatársát. A miniszter szerint ugyanis Simicska Lajos az Index tulajdonosa.

A riporter ugyanakkor azzal mentegetőzött, hogy nem Simicska Lajos a tulajdonosuk, hanem a Magyar Fejlődésért Alapítvány, amihez a milliárdosnak nincsen köze. Erre Rogán azt felelte:

PestiSracok facebook image

– folytatta Rogán, hozzátéve: „Milyen érzés Simicska Lajosnak dolgozni?” Rogán Antal úgy vélte, a kormányoldal rendezvényeit megzavaró provokátorok tehetnek arról, hogy ide süllyedt a közbeszéd színvonala. Az újságíró arról is érdeklődött, hogy a miniszter – helikopterügye fényében – hiteles politikusnak tartja-e magát. Erre a miniszter azt válaszolta: „Én azt gondolom, hogy minden adatot nyilvánosságra hoztam”. Hozzátette, majd a választók döntik el, hogy hiteles politikus-e.

Forrás: Index.hu; hvg.hu. Vezető képünkön Rogán Antal látható; Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még