Pesti Srácok

Szijjártó: az emberek akaratának megfelelő politikát kell folytatni

Szijjártó: az emberek akaratának megfelelő politikát kell folytatni

Brüsszelt meg kell állítani, véget kell vetni az erőszakos, az európaiak akaratával ellentétes bevándorlási politikának - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

A tárcavezető szerint az Európai Unió egyik legnagyobb problémája az, hogy az európai politikai elit olyan politikát folytat, amely teljes mértékben figyelmen kívül hagyja az európaiak véleményét és sokszor szembemegy az akaratukkal. Minden olyan politikai szerveződés, ország, ahol a politika az emberek akarata ellenére formálódik, "előbb-utóbb a végletekig meggyengül", és ez látható most az EU-nál is - vélekedett. Úgy látja, az EU elhibázott politikája a bevándorlást illetően már az unió egységét is veszélyezteti, hiszen a brit népszavazás eredményét a brüsszeli bevándorlási politika egyértelműen befolyásolta nemkívánatos irányba. Ez is mutatja, hogy "Brüsszelt meg kell állítani", véget kell vetni az "erőszakos, az európai emberek akaratával ellentétes" bevándorlási politikának - hangsúlyozta.

Szijjártó Péter szerint a legjobb módszer a kontinens erejének visszaszerzésére az, ha az emberek akaratával egyező politikát folytatnak. Magyarországon is azért lesz népszavazás a kötelező betelepítési kvótákról, mert ez olyan fontos ügy, amelyről az embereknek kell véleményt mondaniuk - mutatott rá. Hozzátette: az európaiak jogosan formálnak igényt arra, hogy egy Európa - és azon belül Magyarország - jövőjét alapvetően befolyásoló kérdésben maguk dönthessenek, ráadásul a lehető legdemokratikusabb módon.

Mint mondta, a brit népszavazás eredménye"egyértelműen sokkolta a kontinenst", de ezt a hatást arra kellene felhasználni, hogy Európa, az európai intézmények felébredjenek és végre világosan lássák, hogy az az európai politika, amelyet eddig folytattak - leginkább a bevándorlással kapcsolatban - nem tartható fenn. Az EU intézményei azonban ezt a sokkhatást nem a kedvező változás érdekében akarják kihasználni, hanem olyan politikát akarnak még inkább megerősíteni, amely az unió gyengítéséhez fog vezetni - magyarázta.

PestiSracok facebook image

Egészen elképesztő Soros ötlete

A külügyminiszter Soros György amerikai üzletembernek a bevándorlási helyzetre tett javaslatait illetően kijelentette: "egészen elképesztő", hogy egy milliárdos azt ajánlja, hogy az európaiaktól, pláne a közép-európaiaktól az EU intézményei vegyenek el pénzt, hogy abból az unióba érkező illegális bevándorlókat finanszírozzanak. Soros György javaslata több milliárd eurót venne ki Magyarország és a magyarok zsebéből, ugyanis azt javasolja, hogy a nekünk járó támogatásokat az EU nyirbálja meg - közölte. Úgy fogalmazott, "köszönjük szépen, mi ebből nem kérünk". Éppen az ilyen javaslatok és az EU bevándorlási politikája miatt soha nem volt még annyira aktuális a magyar népszavazás, mint most - vélte. Kiemelte: világossá kell tenni, hogy az ilyen javaslatokból és politikából "mi nem kérünk".

Szijjártó Péter szerint a bevándorlási válság megmutatta, hogy "itt, Közép-Európában a virtus még megvan", ha kell, szolidárisak tudunk lenni egymással és "le tudunk győzni esztelen politikákat". "A józan ész ezekben az országokban felülemelkedik", és a közép-európaiak nem fognak elfogadni egy olyan javaslatot, amely a nekünk járó pénzt azért venné el, hogy illegális bevándorlókat finanszírozzunk belőle - mondta. A tárcavezető úgy látja, eleve hibás gondolat, hogy az uniónak bármilyen kedvező hatással járna a bevándorlás.

Csak az ész nélküli szabadkereskedelem nem jó

A szabadkereskedelmi megállapodásokkal kapcsolatban kifejtette: a magyar gazdaság nyitott, a nemzetgazdaság teljesítményét a külgazdaság nagy mértékben befolyásolja, ezért a magyar gazdaságnak általában véve érdeke a minél szabadabb kereskedelem lehetősége. De védenünk kell a piacunkat, a gazdaságunkat, és "ész nélkül szabadkereskedelmet nem érdemes csinálni", megfontoltan, józan ésszel kell ebben a kérdésben is előrelépni - vélekedett. Hozzáfűzte: Magyarország elvi szinten támogatja az EU szabadkereskedelmi tárgyalásait, de mindig csak úgy, hogy az európai és magyar gazdasági érdekeket a lehető legjobban figyelembe kell venni. Szijjártó Péter elmondta: a Kanadával kötendő szabadkereskedelmi egyezményt a brüsszeli elképzeléssel ellentétben a nemzeti parlamenteknek is ratifikálniuk kell.

Forrás: MTI, Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.