Pesti Srácok

Vége az osztrákok „jófiúságának”? Kurz külügyminiszter hazaküldte a törököket

Vége az osztrákok „jófiúságának”? Kurz külügyminiszter hazaküldte a törököket

Az Ausztriában élő török származású embereknek lojálisnak kell lenniük Ausztriához – mondta csütörtökön Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter, miután berendelte Törökország bécsi nagykövetét az országában elrendelt rendkívüli állapot miatt. A bekéretés másik oka, hogy a több osztrák tartományban is megtartott, Erdoğan-hívek által tartott tüntetéseket állítólag Ankarából szervezték.

A török nagykövet visszautasította az Erdoğan-kormány eljárásmódját illető, szerinte elfogult kritikát, és figyelmeztetett, hogy hasonló állásfoglalás támogatást jelenthet a puccsisták számára. Több vezető osztrák politikus ugyanis elítélte a puccskísérletet, de kritikusan nyilatkozott azokról a török tüntetésekről, amelyek a törökországi katonai puccsal egy időben, szombat hajnalban Ausztria több tartományában tartottak.

A bécsi török nagykövet „értetlenül áll” ezen osztrák bírálatok előtt is. Mint mondta, dicséretes, ha emberek utcára vonulnak, hogy kiálljanak a demokrácia mellett. Meglátása szerint elvárható lett volna, hogy nemcsak a török származású emberek, hanem az osztrák állampolgárok is csatlakoznak a demonstrációkhoz világszerte. Az osztrák külügyminiszter viszont úgy reagált: a Recep Tayyip Erdoğan török elnök mellett tartott tüntetéssorozat „minden, csak nem dicséretre méltó”. Úgy vélte, a török belpolitika elkötelezettjei szabadon elhagyhatják az országot.

PestiSracok facebook image

Norbert Hofer, az osztrák parlament alelnöke azt szorgalmazta, hogy a továbbiakban ne adjanak ki török menekülteknek osztrák állampolgárságot. Úgy véli ugyanis, hogy felmerülhet a gyanúja, hogy valaki kettős állampolgárságot szerez, amit az osztrák törvények nem engednek meg. Hofer, aki az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) államfőjelöltje is egyben, elfogadhatatlannak nevezte, hogy Törökország eddig vonakodott, hogy az erről szóló adatokat Ausztria rendelkezésére bocsássa.

MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.