Pesti Srácok

Brüsszel idegenforgalma is megsínyli a merényleteket

Brüsszel idegenforgalma is megsínyli a merényleteket

Jelentősen, mintegy 40 százalékkal csökkent a belga főváros idegenforgalma négy hónappal a két helyszínen elkövetett brüsszeli merényleteket követően - írta a brüsszeli idegenforgalmi hivatal adataira hivatkozva a La Libre Belgique francia nyelvű belga napilap kedden.

A brüsszeli turizmus megszervezéséért felelős Visitbrussels iroda adatai szerint az előző évek azonos időszakához képest nagymértékben marad el a külföldről érkező turisták körében a máskor nagy érdeklődésre számot tartó múzeumok látogatottsága. Frédéric Trauwaen, a hivatal marketingigazgatója elmondása szerint a bevételkiesést a hazai turizmus enyhíti valamelyest.

Főképpen a rendszerint legtöbbet vásárló amerikai és japán turisták hiányát érzi meg a város. Ugyanakkor a kínai és az indiai látogatók számában kevésbé érzékelhető a közbiztonság hiányossáigatól való félelem - jegyezte meg.

PestiSracok facebook image

Az igazgató arról tájékoztatott, hogy az idegenforgalmi hivatal 1,5 millió eurós (mintegy 460 millió forint) internetes kampányt indított, amelynek célja, hogy valós képet mutasson a városról a közösségi oldalakon és a turizmussal foglalkozó portálokon.

"A lehető legtöbb, legfrissebb információt szeretnénk nyújtani az érdeklődőknek hangsúlyozva, hogy Brüsszel biztonságos és messze nem kihalt" - mondta az igazgató.

Forrás: MTI, Fotó: travelandleisure.com

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.