Pesti Srácok

Csak napirend előtti felszólalások lesznek a parlamentben

Csak napirend előtti felszólalások lesznek a parlamentben

A napirend előtti felszólalások után várhatóan véget is ér az Országgyűlés mai, ellenzéki pártok kezdeményezésére összehívott rendkívüli ülése, mivel a kormányoldal nem ért egyet a levélben történő szavazás lehetőségének kibővítésével és nem biztosítja a határozatképességet.

Az előzetes napirendi javaslat alapján az ülés reggel 9 órakor kezdődik és valószínűleg még 10 óra előtt be is rekesztik, a Fidesz-KDNP tájékoztatása alapján ugyanis az ülésteremben nem jelenik majd meg a képviselők több mint fele, a határozatképesség hiányában pedig nem fogadhatják el a Jobbik javasolta napirendet. A kormánypárti képviselők távolmaradása miatt ugyanez játszódott le júliusban, amikor Szabó Tímea, a PM társelnöke, független országgyűlési képviselőként javasolta a városligeti beruházást lehetővé tevő Liget-törvény megsemmisítését. Ezúttal a Jobbik kezdeményezte a rendkívüli ülést, amit az MSZP és az LMP is támogatott. Az ellenzéki párt azért javasolta a választási eljárási törvény módosítását, hogy minden külföldön élő magyar szavazhasson levélben már az októberi kvótareferendumtól kezdve, függetlenül attól, hogy rendelkezik-e állandó magyarországi lakhellyel, vagy sem. A Jobbik indoklásában igazságtalannak nevezte a jelenlegi szabályokat, mivel a Nyugat-Európában dolgozó magyaroknak sokszor több száz kilométert kell utazniuk a helyi külképviseletekre voksuk leadásához, a levélben szavazás lehetőségére pedig csak akkor lennének jogosultak, ha megszüntetnék magyarországi lakcímüket, amit az ellenzéki párt szerint jobb lenne elkerülni.

A kormánypártok ugyanakkor politikailag aggályosnak nevezték, hogy az ellenzék egy már kitűzött népszavazás szabályain változtatna. Az ellenzék valójában csak el akarja lehetetleníteni a kvótareferendumot – mondta korábban Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője, aki hozzátette azt is, hogy a választási eljárási törvény kiállta az Alkotmánybíróság és a strasbourgi emberi jogi bíróság próbáját, emellett a Velencei Bizottság ajánlásait is tartalmazza.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Fotó: MTI; Bruzák Noémi

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.