Pesti Srácok

DK: ha elbukja a népszavazást, mondjon le a kormány

DK: ha elbukja a népszavazást, mondjon le a kormány

Amennyiben az október 2-i kvótareferendum érvénytelen és eredménytelen lesz, akkor a miniszterelnöknek és kormányának le kell mondania - ismertette a Demokratikus Koalíció álláspontját keddi, budapesti sajtótájékoztatóján a párt ügyvezető alelnöke.

Molnár Csaba hangsúlyozta, amikor Orbán Viktor az év elején bejelentette, hogy "Európa-ellenes népszavazást kezdeményez", akkor egy kérdésre azt mondta, még nem vitatták meg, hogy egy érvénytelen referendum után lemond-e a kormány. Az EP-képviselő, aki egy, az akkori sajtótájékoztatón készült híradófelvételt is lejátszott, leszögezte, hogy az érvénytelen és eredménytelen népszavazásnak nem csak az országra, hanem a miniszterelnökre nézve is következményei kell, hogy legyenek. Egyúttal újfent arra buzdított mindenkit, hogy maradjanak távol a kvótareferendumtól.

Az ügyben a DK parlamenti mandátummal rendelkező politikusai írásbeli kérdést tesznek fel a miniszterelnöknek - jelentette be Molnár Csaba. Arra kíváncsiak, hogy a kormány mikor fogja tárgyalni, hogy hogyan viselkedjen egy esetlegesen érvénytelen népszavazás esetén, illetve Orbán Viktor távozik-e posztjáról - közölte.

Arra a kérdésre, hogy a közvélemény-kutatások alapján várhatóan érvényes lesz a népszavazás azt felelte, hogy abban az esetben viszont "Magyarország belép az Európai Unióból való kilépés előszobájába". Hozzátette azt is, hogy a kormány már hónapok óta próbálja meggyőzni a választókat saját álláspontjáról, míg az ellenzék még nem kezdte el saját kampányát, szeptemberben 2. és október 2. között viszont egy rövid, de nagyon erős kampányra készülnek.

PestiSracok facebook image

Arra a kérdésre, hogy egyedül vagy a többi ellenzéki párttal közösen állnak majd ki, azt felelte, hogy jövő kedden ismertetik kampányuk részleteit.

Forrás: MTIFotó: hirado.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.