Pesti Srácok

Elkezdték kiosztani a bírságokat azoknak, akik nem irtják a parlagfüvet

null

A hétfői adatok szerint másfél millió hektár parlagfűvel fertőzött területet derítettek fel eddig, és 1500 hektáron kellett hatósági eljárást indítani, a kiszabott bírság összege mintegy 4 millió forint - közölte Szalkai Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) főosztályvezető-helyettese szerdán Dunakeszin sajtótájékoztatón.

A Pest Megyei Kormányhivatallal és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (Nébih) közösen tartott eseményen Szalkai Gábor felidézte: már hagyományosnak mondható, hogy az FM és a Belügyminisztérium együttműködésében rendőrségi helikopterek segítik a parlagfű elleni hatósági munkát.

A főosztályvezető-helyettes arra hívta fel a figyelmet, hogy azok a földtulajdonosok, földhasználók, akik még nem teljesítették kötelezettségüket, minél hamarabb végezzék el a mentesítést. Emlékeztetett rá: 15 ezertől 5 millió forintig terjedő bírságra számíthat az, aki nem tartja rendben a területét.

PestiSracok facebook image

Tarnai Richárd kormánymegbízott az állami szervek együttműködésére utalva kiemelte: éppen azért jött létre az államigazgatáson belül az integráció, hogy az ilyen programok megvalósulhassanak. A részletekről szólva elmondta, hogy a helikopteren a Pest Megyei Kormányhivatal egy növényvédelmi és egy földhivatali szakembere ül, és már a légi felderítéskor megtörténik a növény beazonosítása és a tulajdonos megállapítása.

parlagfu-mti

A kormánymegbízott jelezte azt is, hogy az elmúlt években egyre jogkövetőbb magatartást tapasztaltak, és látható, hogy jól beazonosítható és egyre kisebb területekre korlátozódik a fertőzött területek nagysága. Amennyiben a földtulajdonos a felszólításra nem végzi el a mentesítést, a kormányhivatal végezteti el a munkát és kiszámlázza az összeget.

Jordán László, a Nébih elnökhelyettese arra mutatott rá, hogy a parlagfű elleni védekezés nemcsak növényvédelmi, hanem közegészségügyi kérdés is, azért az FM és a Nébih olyan stratégiát követ, amely nem merül ki a hatósági eljárásokban, hanem preventív módon is tenni kíván a parlagfű ellen. A társadalom minden tagját próbáljuk megszólítani és tudatosítani mindenkiben a problémát - mondta -, ennek egyik eszköze például az általános iskola alsó tagozatosainak készített játékos ismeretterjesztő kisokos.

Az elnökhelyettes hangsúlyozta, hogy a kormányzati szerveknek két lehetőségük van a parlagfű elleni védekezésben: a hatósági eljárás és a figyelemfelkeltés. Szólt arról is, hogy mivel a mezőgazdasági területek a leginkább érintettek, a termelőknek képzéseket szerveznek.

Forrás: MTI, Fotó: hetek.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.