Pesti Srácok

Hatmilliárdnyi sót szórtak el a kartellesek

Hatmilliárdnyi sót szórtak el a kartellesek

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal a hét cég vezetőjével szemben, akik a vád szerint 2013-2014-ben SMS-ben, e-mailben előre megállapodtak, hogy a kiírt téli sószórási közbeszerzéseket melyikük nyerje. A cégvezetők előre megbeszélték a legalacsonyabb ajánlati árat, amely alá később egyetlen „vesztes” sem mehetett.

Cégvezetők ellen emeltek vádat sószórási kartell, versenykorlátozó magatartás, piacok felosztása, közbeszerzési és koncessziós eljárásban összehangolt árajánlatok miatt - közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkárának feljelentése alapján 2013 végén elrendelt nyomozásban kiderült, hogy a cégvezetők az általuk irányított 7 cég képviselőiként 2013-2014-ben összehangolták piaci magatartásukat a magyar közutak karbantartását és fenntartását végző állami vállalatok és önkormányzatok, továbbá önkormányzati közterület-fenntartó cégek által kiírt közbeszerzési eljárásokban. A vádiratban szereplő közbeszerzéseket többnyire 2013-2014-ben útszóró só beszerzésére írták ki összesen 6 milliárd forint értékben, de voltak kisebb tételek, amelyeknél útburkolati jelek festésére pályáztak összehangoltan a cégvezetők.

Egymásnak biztosították még a referenciát is

Az elsőrendű vádlott, egy Pest megyei székhelyű kft. vezetője a másodrendű vádlotton keresztül - aki a cég jogi képviselője volt - felvette a kapcsolatot az ország területén működő hat másik cég vezetőivel, alkalmazottaival és SMS-ben, e-mailben előre megállapodtak, hogy a kiírt téli síkosságmentesítési közbeszerzéseket melyikük fogja elnyerni. Módszerük elsősorban az volt, hogy előre megbeszélték a legalacsonyabb ajánlati árat, amely alá a megbeszéltek szerinti későbbi "vesztes" pályázók már nem mehettek, illetve egymás pályázati tevékenységéről tudva a közbeszerzési eljárásban egymásnak referenciát biztosítottak, segítséget nyújtottak a pályázati nyomtatványok kitöltésében. Az is előfordult, hogy az együttműködésért cserébe az alkufolyamat torzításában részt vevő cégek alvállalkozói megrendelést kaptak a későbbi győztestől, míg más esetekben a vádlottak a tényleges verseny helyett elérték a regionális piacok egymás közötti felosztását nekik kedvezőbb, előre egyeztetett vállalási áron.

PestiSracok facebook image

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban bűntette miatt összesen 11 emberrel, többnyire útfenntartásban közreműködő magyarországi cégek vezetőivel szemben emelt vádat. Az ügyészség a vádiratban indítványozta a szabadságvesztések és pénzbüntetések kiszabásán túl a cégvezető vádlottak esetében azt is, hogy a bíróság határozott időre tiltsa el őket gazdasági társaság vezetésétől.

Forrás: MTI

Fotó: obuda.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.