Pesti Srácok

Inkább Olaszországba szökött két török katoni attasé, mint hogy eleget tegyenek a hazarendelési parancsnak

Inkább Olaszországba szökött két török katoni attasé, mint hogy eleget tegyenek a hazarendelési parancsnak

Az athéni török nagykövetség két katonai attaséja múlt szombaton családjával együtt kompra szállt és Olaszországba szökött, miután hazarendelték őket a július 15-i katonai puccskísérletet követő vizsgálatok keretében - közölte csütörtökön Mevlüt Cavusoglu külügyminiszter az NTV török hírtelevízió élő adásában.

A tárcavezető elmondta: felveszik a kapcsolatot az olasz hatóságokkal a diplomaták kiadatásáról, és mert egyikük testvére Hollandiában él, így az ottani szerveket is értesítik. Cavusoglu hozzátette, hogy két, Bangladesben szolgálatot teljesítő török diplomata pedig New York-ba szökött.

A külügyminiszter továbbá arra is kitért, hogy még mindig várja a választ Washingtontól annak az Egyesült Államokban menedékjogot kérő török katonai parancsnoknak az ügyével kapcsolatban, aki Virginiában, a NATO norfolki főhadiszállásán teljesített szolgálatot. Hangsúlyozta: a tárca jogi lépéseket tesz azok ellen, akik a hazarendelésnek nem tesznek eleget.

PestiSracok facebook image

Ankara az önkéntes amerikai száműzetésben élő Fethullah Gülen török hitszónokot és az általa kiépített "párhuzamos államot" teszi felelőssé az erőszakos hatalomátvételi kísérletért. Cavusoglu megjegyezte: együttműködésre utaló jeleket lát Washington részéről Gülen kiadatására vonatkozóan.

Kiemelte: Törökország mostantól aktívan, harci repülőgépeivel vesz majd részt az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet elleni hadműveletekben. A külügyminiszter Szíriát illetően hangoztatta: a politikai átmenet Bassár el-Aszad elnökkel nem lehetséges. "Kizárt, hogy az a rezsim, amely 500 ezer embert küldött a halálba, tovább kormányozhassa az országot" - szögezte le.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy bár az elsődleges szövetséges mindig a NATO, védelmi kérdésekben Ankara NATO-n kívüli együttműködési lehetőségekre is nyitott. Mint mondta: Törökország a teljes védelmi rendszert saját maga szeretné előállítani, amihez a technológia rendelkezésre áll.

Forrás: MTI, Fotó: cnnturk.com

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."