Pesti Srácok

Kilenc műhelyben nyolc nyelven folyik a munka a Németh László műfordítói táborban

Kilenc műhelyben nyolc nyelven folyik a munka a Németh László műfordítói táborban

Nyolcvan résztvevővel, kilenc műhelyben cseh, horvát, lengyel, német, román, szerb, szlovák és ukrán nyelven folyik a munka a Németh László műfordítói táborban - hangzott el a szakmai műhely megnyitóján hétfőn a Lakitelek Népfőiskolán.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke szerint Németh László életműve jól érzékelteti a szöveghű fordítás és a műfordítói munka közötti távolságot. A két fogalom különbözőségéről a tudományos közéletében ma is viták folynak. Hűségesen, szöveghűen tolmácsolni, vagy művet fordítani; e kettősség a magyar irodalom sajátos gazdagságát tükrözi - tette hozzá. Többek között ez az egyik oka, hogy az augusztus 28. és szeptember 4. között zajló műhelynek, alkotóközösségnek végül a huszadik századi írófejedelem lett a névadója. Németh László életműve egy olyan világ, amelynek az alapja a Kárpát-medencében, Közép-Kelet Európában élő népek együttélése és együttműködése - fogalmazott. A Lakitelek Népfőiskola vezetője Németh László munkásságát példaadónak nevezte, hiszen nemcsak drámaíróként, esszék és tanulmányok szerzőjeként, de műfordítói és irodalomszervezői képességei alapján is méltán tekinthető a huszadik század nagy írófejedelmének.

Bacskai József gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta: a diplomáciai munka elképzelhetetlen fordítás és tolmácsolás nélkül. Kijelentette: az elmúlt időszak átszervezési folyamatának részeként a Balassi Intézet a Külügyminisztérium szervezeti egységébe integrálódik. Az intézet a magyar könyvkultúra, a szépirodalmi és tényirodalmi művek népszerűsítésére és nemzetközi megismertetésére létrehozott Publishing Hungary Programjára a jövő évben 200 millió forintot fordítanak. Ennek keretében magyar írókat szeretnének elsősorban a környező országokban bemutatni.

PestiSracok facebook image

Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész kiemelte: tudomásul kell venni, hogy a műfordítás során magyarra fordított művészi szövegek a magyar irodalom részét képezik. Nem lehet elképzelni irodalmi örökségünket Arany János Shakespeare-fordításai nélkül, akárcsak Babits Mihály Dante-fordításai nélkül sem. Jó lenne, ha a Németh László-i felismerést - a szomszédok kultúrájának, nyelvének megismertetését - nyolc évtized után a magyar oktatásügy, a kulturális politika és a tömegtájékoztatás szorosabb programjába venné.

Németh László lánya, Németh Magda elmondta, hogy édesapja hét éven keresztül fektette energiája zömét fordításba. A környező országokkal kapcsolatos testvériség gondolata azonban már sokkal korábban felmerült benne. Ezen népek nyelvét azért tanulta meg, mert úgy érezte, irodalmukat eredetiben olvasva sokkal közelebb kerül az adott országok lelkéhez.

A Lakitelek Népfőiskola, valamint a Kelet- és Közép-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány szervezésében zajló tábor résztvevőit Liubov Nepop és Gordan Grlic Radman, Ukrajna és Horvátország magyarországi nagykövetei is köszöntötték.

Forrás: MTI

Fotó: Lakiteleki Népfőiskola

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.