Pesti Srácok

Kötetbe foglalják a Kurultáj előadásait

Kötetbe foglalják a Kurultáj előadásait

Közös kötetbe foglalják a Kurultájon, a rokontudatú népek hagyományőrző rendezvényén szombaton és vasárnap elhangzó tudományos értekezéseket - tájékoztatta az eseményt szervező Magyar Turáni Alapítvány kommunikációs vezetője az MTI-t szombaton.

Szakács Árpád elmondta, a Kurultáj szervezésekor kiemelt szempont volt, hogy a magyarság őstörténetével kapcsolatos legújabb kutatásokat a tudományos hitelesség talaján mutassák be. Hangsúlyozta, kifejezetten olyan előadókat kértek fel, akik a saját szakterületükön már bizonyítottak, de fontosnak tartották, hogy fiatal kutatók is előadási lehetőséget kapjanak. A rendezvényen Angela Marcantonio, a római La Sapienzia egyetem nyelvésze az uráli nyelvcsalád állapotáról és a magyar nyelv eredetéről tartott előadást. A professzor szerint a hivatalos finnugor-uráli elmélet megalapozottságához hiányzik a kellő számú és mélységű lexikai vagy morfológiai szintű bizonyíték. A nyelvcsaládhoz tartozáshoz sokkal több hasonlóságra és megfelelésre lenne szükség a magyar és a finn, vagy a magyar és a szamojéd nyelv között - jegyezte meg. Hozzátette: kétségtelen, hogy létezik hasonlóság, de mindössze tipológiai szinten, ez viszont nem mérvadó, hiszen a török és a magyar, valamint a török és a finn nyelvek között is vannak azonosságok. A professzor hangsúlyozta, a magyar nyelv az eurázsiai tipológiai övezeten belül egyedülállónak tekinthető. A hasonlóságokat keresve más nyelvekkel pedig megállapítható, hogy több azonosságban osztozik a török nyelvvel, mint a finnel vagy a szamojéddal.

Lezsák Sándor író, az Országgyűlés alelnöke Nemzetben gondolkodni, a nemzetért cselekedni című előadásában hangsúlyozta, a Kurultáj erkölcs és összetartó erő, a rokontudatú népek bizalmi tőkéje, valamint az ősök iránti tisztelet. Hozzátette: folyamatosan kell azonban keresni azokat az építőelemeket, amelyekkel tovább erősíthető a rokontudat. A cselekvő nemzetpolitika a gyakorlatban a hétköznapok apró munkáját jelenti - fogalmazott, kifejtve, hogy a budapesti Szent Imre-gimnáziumban a lakiteleki Népfőiskola olyan ország- és nyelvismertető kurzust indított, ahol egyebek mellett a tatár vagy kirgiz nyelvvel lehet megismerkedni. A tervek között szerepel az is, hogy valamennyi, vagyis a 27 hun és török tudatú nemzet nyelvét, országát és területét ismertető programot is elindítanak a budapesti gimnáziumban - tette hozzá. Elmondta azt is, hogy a lakiteleki Népfőiskolán évek óta műfordítói táborokat szerveznek. A Németh László nevét viselő táborban kis műhelyekben, professzorok vezetésével az adott ország nyelvét jól ismerő magyar egyetemisták és külföldi diákok közösen fejleszthetik tovább nyelvtudásukat és szerezhetnek újabb ismereteket. Lezsák Sándor örömét fejezte ki, hogy sok fiatal vesz részt a Kurultájon, így a lehető legautentikusabb helyen és módon találkozhatnak a magyarság őstörténetével, a múlttal.

PestiSracok facebook image

A Kurultáj, Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvénye vasárnap estig tart Bugacon.

Forrás: MTI

Fotó: MTI; Ujvári Sándor

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.