Pesti Srácok

Kövér László: Magyarország elemi érdeke az EU-tagság

null

Az Országgyűlés elnöke nehezen tudja elképzelni, hogy az Európai Unió (EU) politikai értelemben figyelmen kívül hagyja egy tagállam szavazóinak véleményét, az október 2-ai népszavazással kapcsolatban pedig úgy véli: a magyar példa bátorítást adhat olyan országoknak, amelyek migrációügyben most "a magyar külpolitika farvizén eveznek".

Kövér László a Heti Válasznak adott interjújában - amely a lap csütörtöki számában jelent meg - arról beszélt, hogy egyes politikusok rendszeresen a demokrácia korlátozásával vádolták Magyarországot, és ugyanezen emberek most fanyalognak, amikor a létező legdemokratikusabb eszköz, a népszavazás útján nyilvánítanak véleményt az emberek az európai és hazai jövő szempontjából kulcsfontosságú kérdésben.

Arra a felvetésre, hogy Magyarország az unióból kihátrálást készíti elő, azt felelte: "minden fenntartásunk ellenére ma is le kell szögeznünk: hazánk elemi érdeke a tagság". Ezt egyebek mellett nemzetpolitikai érvekkel, továbbá a külföldi tanulás és munkavállalás lehetőségével indokolta.

PestiSracok facebook image

Kövér László egyúttal azt is kijelentette: nagyon nem szeretné, ha idővel a nemzeti érzelmeket lefojtó birodalommá alakulna át az EU. "Pedig vannak ilyen törekvések, ráadásul a baloldal ehhez az ideológiát is legyártotta" - jegyezte meg, hozzátéve: ők azt az erőltetett ellentétpárt próbálják felállítani, hogy vannak az érdekmentes humanisták és a "korlátolt nacionalisták".

A házelnök beszámolt arról is, hogy előkészítés alatt van a közös visegrádi parlamenti közgyűlés alapszabálya. A testület egyebek mellett a közös uniós érdekérvényesítésben, infrastrukturális-gazdasági beruházásokban, oktatási-kulturális kooperációban lesz kompetens, és a házelnök reményei szerint az együttműködés napi gyakorlata olyan bizalmi alapot hoz létre, amelyen a nemzeti-kisebbségi kérdéseket is közös nevezőre lehet hozni.

Arra, hogy a Fidesz közpénzekért egymással versengő gazdasági holdingokra eshet szét, kijelentette: ilyen veszélyt nem lát. "Amennyiben lenne a Fidesznél jobb politikai lehetőség, én is annak sikerén dolgoznék. De ez fel sem merül" - szögezte le, kifejtve: a kormánypártnak nemcsak víziója van Magyarország sorsáról, hanem képes sikeres válaszokat adni a kihívásokra. Ezzel szembeállította, hogy meglátása szerint az ellenzéknek nincs értékrendje és jövőképe a "hatalomra kerülés elementáris vágyán kívül".

Kövér László vitatta azt a felvetést is, hogy a Fidesz fiatal miniszterei jobban "kopnak", mint a veteránok. "Legfeljebb annyit róhatunk fel nekik, hogy nem készültek fel arra: gyarapodásukkal egyenes arányban nő a támadási felület - függetlenül attól, hogy tisztességesen szerezték vagyonukat, vagy sem" - fogalmazott.

A házelnök az interjúban ismét tiltakozásának adott hangot amiatt, hogy a volt SZDSZ-es, ma DK-s Eörsi Mátyás kormánytámogatással lesz a Demokráciák Közössége nevű szervezet főtitkár-jelöltje. Értékelése szerint ez a lépés visszamenőleg relativizálja mindazon bűnöket, amelyeket "az Eörsi-félék" a magyarsággal szemben elkövettek.

Forrás: MTI, Fotó: civilhetes.net

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.