Pesti Srácok

Kurz: Az EU-nak távolságtartó viszonyt kellene fenntartani Törökországgal

Kurz: Az EU-nak távolságtartó viszonyt kellene fenntartani Törökországgal

Nem tartható a menekültáradat megfékezése céljából megkötött megállapodás az Európai Unió és Törökország között, az elhibázott európai menekültpolitika kártyavárát az összeomlás fenyegeti - mondta Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter az osztrák ZiB2 híradóban. A török külügyminiszter ugyanakkor rasszizmussal vádolja Ausztriát, amely szerinte a szélsőségek előszobája.

A tárcavezető megerősítette az osztrák kormány korábbi álláspontját, miszerint az Európai Uniónak teljesen le kellene állítania Törökország csatlakozási folyamatát. A Brüsszel és Ankara közötti tárgyalások beszüntetésének Kurz szerint amiatt lenne “értelme”, mert Törökország az utóbbi években egyre messzebb sodródott Európától”, és különösen az utóbbi hetekben “egyre drámaibb fejlemények” történtek az országban. Ezzel a külügyminiszter a július 15-i sikertelen puccs óta Törökországban zajló kiterjedt tisztogatási hullámra utalt. Úgy vélte, az EU-nak ebben a tekintetben és a március 17-én megkötött menekültügyi alku kapcsán is “el kellene végeznie a házi feladatát”, hogy független maradhasson és ne lehessen zsarolni.

– fejtette ki Kurz. Ebből a tárcavezető azt vezette le, hogy a menekültügyi megállapodás belátható időn belül összeomlik.

PestiSracok facebook image

Kurz úgy vélte, Törökországgal az EU-nak távolságtartó, “átlagos viszonyt” kellene fenntartani, másrészt az európai közösségnek komolyabban kellene vennie az EU külső határainak védelmét, valamint az illegális beutazók visszaküldését. “Ha ezt nem tudjuk megvalósítani, gyengék és sebezhetetlenek vagyunk a Törökországgal folytatott vitában” – szögezte le.

A török külügyminiszter ugyanakkor éles hangon kritizálta Ausztriát, mondván az osztrákoknak a saját házuk táján kellene körülnézniük. Mevlüt Çavuşoğlu szerint Ausztria egyre ellenségesebb az emberi jogokat és értékeket illetően.

- hangsúlyozta.

Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter a tweetteren válaszolt. Visszautasította a kritikát, valamint önmérsékletre szólította fel török kollégáját és arra, hogy moderálja szóhasználatát és belpolitikáját.

Forrás: euronews.com/MTIFotó: bbc.co.uk

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.