Pesti Srácok

Magyarország a téma a német sajtóban

Magyarország a téma a német sajtóban

Németországban a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lap Angela Merkel kancellár és a V4 csoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) kormányfőinek pénteki varsói találkozójával kapcsolatban közölt kommentárt szombati számában.

A konzervatív lap Keleten elveszítve címmel közölte Berthold Kohler kommentárját, aki kiemelte, hogy Németország és a kelet-közép-európai országok kapcsolatát most már nem a múlt, hanem inkább a jövő terheli, mert a térségben élők nem sokkal kisebb kételkedéssel szemlélik a mind mélyebben integrált EU-ra vonatkozó terveket, mint az angolok. A brüsszeli "bürokrata-uralom" és a Brezsnyev-doktrina közötti párhuzam ugyan mértéktelen túlzás, mégis mutatja, mennyire elterjedt Európa keleti felén az az érzés, hogy ők "politikailag idegenek" az EU-ban, és semmi nem erősíti jobban ezt az érzést, mint Angela Merkel menekültpolitikája és elképzelése a menekültek elosztásáról olyan országokba, amelyek ezt egyáltalán nem akarják - tette hozzá a szerző. Németország ezzel elvesztette a keleti szomszédjait támogató, érdekeikért az EU-ban közbenjáró országként szerzett tekintélyét, amelyet Helmut Kohl szerzett meg és Angela Merkel sokáig megőrzött - vélekedett Berthold Kohler, aki szerint Németország befolyásának csökkenése az EU keleti felén "része annak a nagy árnak, amelyet Merkelnek meg kellett fizetnie befogadási politikájáért".

PS/MTI, Fotó: topelement

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.