Pesti Srácok

Már fényes nappal is láthatunk patkányokat a belvárosban

Már fényes nappal is láthatunk patkányokat a belvárosban

Egyre több a patkány Budapesten, többen jelezték, hogy már nappali órákban is találkoznak patkányokkal az Erzsébet tér és a Deák tér füves területein is - írta meg a Magyar Idők csütörtöki számában. A fővárosi önkormányzat a lapot arról tájékoztatta, hogy a patkányirtás folyamatos, a rágcsálók jelenléte nem jelent közegészségügyi veszélyt.

Papp György, a patkányirtást végző Bábolna Bio Kártevőirtó és Szolgáltató Kft. patkányirtási részlegének vezetője a lapnak azt mondta, náluk nem jelezték a szokásosnál többen a rágcsálók jelenlétét, a Belvárosban észlelt problémát azonban ők is ismerik és együttműködnek az V. kerületi önkormányzattal a helyzet megoldása érdekében.

A szakember elmondta még, hogy a patkányok szaporodási ciklusa rendkívül gyors: 3 hónapos korukban ivarérettek, a 21 napos vemhesség végén pedig 6-10 utódot is a világra hoznak. Egy 525 négyzetkilométeres városban mindig lesznek olyan elhanyagolt területek, amelyek ideális feltételeket biztosítanak a szaporodáshoz - tette hozzá. A problémát leginkább az okozza, hogy gyakorlatilag folyamatosan piknikeznek a tereken az emberek, és nagyon sok a szemét, az ételmaradék.

PestiSracok facebook image

A cég azokon a helyeken, ahol a korábbi években különösen sok patkányról érkezett bejelentés, speciális, a nedvességnek ellenálló irtószert helyez ki. Ilyen helyek például a csatornarendszer tisztítóaknái, valamint minden szabad víznyelő. Emellett rendelet írja elő, hogy többek között az iskolák, piacok, pályaudvarok, kórházak, éttermek, vágóhidak tulajdonosai is évente legalább kétszer kötelesek rágcsálóirtást végeztetni.

Forrás: MTI, Fotó: nydailynews.com

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.