Pesti Srácok

Megszólalt a felvidéki maffiavezért, Sátor Lajost kivégző koronatanú

Megszólalt a felvidéki maffiavezért, Sátor Lajost kivégző koronatanú

Interjút adott a parameter.sk internetes portálnak Horváth Lehel, akinek a tanúvallomásának köszönhetően sikerült a felvidéki magyar maffia tagjait is begyűjteniük a szlovák hatóságoknak.

A portál azt írta, egészen 2016. májusáig síri csend volt a maffiával kapcsolatban (erről bővebben itt olvashat), a még élő egykori bandatagok zavartalanul éldegéltek Csallóköz-szerte. Majd egyszer csak a semmiből a rendőrök letartóztattak kilenc embert (egyikük azóta öngyilkos lett a börtönben). Kiderült az is, hogy Sátor Lajos évek óta halott. A letartóztatásokhoz Horváth Lehel tanúvallomása vezetett, aki idén tavasszal fordult a rendőrséghez. A férfi az interjúban elmondta, ő maga végzett 2010 decemberében Sátor Lajossal, a hírhedt maffiózóval, akit az ő birtokára csaltak. Horváth azt mondta, nem tehetett mást, kényszerhelyzetben volt, mivel társa lebukott:

PestiSracok facebook image

- mondta. Sátort egyébként kegyetlen pszichopataként jellemezte: "A Sátornak nem volt gond megölni bárkit is. Ő úgy ölte az embereket, mint más a legyet. Neki ennyi volt egy gyilkosság".

Az interjúban szóba kerül Nagy Zsolt, Csonti is, akit nemrég fogtak el a szlovákiai kommandósok, miután május óta szökésben volt.

Beszélt arról is, hogy nem kért tanúvédelmet, mivel egy oroszlánnal él együtt:

Forrás és fotó: parameter.sk

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.