Pesti Srácok

A rendőrkapitány fiát lincselhették meg Edelényben a közmunkások

A rendőrkapitány fiát lincselhették meg Edelényben a közmunkások

Kis híján megismétlődött az olaszliszkai lincselés, ezúttal a Borsod-­Abaúj-Zemplén megyei Boldván – írja a Blikk.hu. A lincselők ugyanakkor igencsak melléfogtak, mert az edelényi rendőrkapitány fia lehetett az áldozat.

A portál úgy tudja, a fiatalember épp a településen motorozott keresztül, amikor egy kereszteződéshez ért. A másik utcából többen hajtottak ki kerékpárral, pont közmunkából tekertek hazafelé. Feltehetően mindenki megijedt, mivel tényleges ütközés nem történt, viszont a fiatalember és egy asszony felborult. A rendőrkapitány fia még fel sem eszmélt a történtekből, mikor csoportosan rárontottak, és rugdosni kezdték.

Az olaszliszkai esethez hasonlóan itt is egy nő lehetett a hangadó, ő biztatta fel a támadókat azzal a felkiáltással, hogy megölték az anyánkat! A nő állapotát nem is ellenőrizték. Az asszony ellen egyébként információink szerint szabálysértési eljárás indult, mert ő okozta a balesetet, mivel nem adott elsőbbséget a kereszteződésben a motorosnak.

A portál úgy tudja, a férfi azért úszhatta meg a lincselést, mert miután leesett a fejéről a bukósisak, felismerték. Ráadásul a rendőrök is pillanatok alatt a helyszínen voltak.

PestiSracok facebook image

Teljes cikk itt olvasható.

Forrás: blikk.hu, a kép illusztráció

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.