Pesti Srácok

Sokkal több migráns készül jönni, ezért erősítik meg a határvédelmet

Sokkal több migráns készül jönni, ezért erősítik meg a határvédelmet

A különböző felmérések és jelentések arról szólnak, hogy az utolsó negyedévben az eddigiekhez képest akár meg is duplázódhat az Európába érkező migránsok száma – jelentette ki a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna műsorában pénteken.

Kovács Zoltán szerint ezt alátámasztják az elmúlt 4-5 év statisztikai adatai is; az utolsó negyedév arról szól, hogy akik már útra keltek, mindenképpen megpróbálnak bejutni Európába. A Közel-Keleten és Észak-Afrikában milliók állnak útra készen, és a migráció szervezői mögött ott áll a szervezett bűnözés és a terrorizmus is – mondta, hozzátéve: ebben a helyzetben egyre nő a nyomás a magyar határokon is. Éppen ezért döntött úgy a kormány, hogy 3 ezer fővel bővíti a rendőrség állományát és határvadász századokba szervezi őket – fűzte hozzá.

Kovács Zoltán kitért arra: úgy látják, egyre több uniós tagállamban megfogalmazódik, hogy a betelepítési kvóta nem megoldás, ugyanis a brüsszeli javaslatokból az következik, hogy az Európai Bizottság kényszerbetelepítésre törekszik. Ez azt jelenti, hogy nem megakadályozni, hanem jogszerűvé akarják tenni a bevándorlást, ami zsákutca – vélekedett a kormányszóvivő, aki zsarolásnak nevezte, hogy egyes európai politikusok a támogatások megvonását javasolják azon országok esetében, akik ellenállnak a kényszerbetelepítésnek, ami elfogadhatatlan. A támogatások nincsenek összefüggésben a kvótarendszerrel – mutatott rá.

PestiSracok facebook image

A Kossuth Rádió 180 perc című, pénteki műsorában Kovács Zoltán azt hangsúlyozta: a kormánynak nem csak lehetősége, de kötelessége is a migránsválsággal kapcsolatos tájékoztató kampány folytatása, annál is inkább, mivel a migráció egyre erősödik. Úgy értékelte, az Európai Bizottság rejtett formában próbál olyan szabályokat hozni, amelyek túlmutatnak az európai alapszerződésen. A bevándorláspolitika nemzeti hatáskör, ezért ebben az esetben meg kell állítani Brüsszelnek azt a politikáját, ami komoly károkat okoz egész Európának és a tagállamoknak is – fogalmazott.

Szerinte a szolidaritásnak nem mértékegysége a kvóta, hiszen a migránsok nem Rigába vagy Varsóba akarnak menni, hanem valamelyik német városba.

MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.