Pesti Srácok

Varga Mihály: ősztől indul az új szakképzési rendszer

Varga Mihály: ősztől indul az új szakképzési rendszer

Szeptember elsejétől már éles üzemben indulnak az új szakképzési intézmények, a szakgimnáziumok és a szakközépiskolák - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter hétfőn Kecskeméten, az országos szakképzési és felnőttképzési tanévnyitón.

Varga Mihály a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központban tartott eseményen hangsúlyozta: a gazdasági növekedés fenntartásához elengedhetetlen, hogy minden területen megfelelően képzett szakemberek dolgozzanak. Kifejtette, a kormánynak az a célja, hogy magas szintű szakképzési rendszert alakítson ki, amely képes arra, hogy visszaadja a szakmatanulás rangját és becsületét. Hozzátette: minden eddiginél nagyobb szükség van a szakképző intézményekben a felkészült és elkötelezett oktatókra és szakemberekre. Az elmúlt időszak kormányzati intézkedéseiről szólva a miniszter kiemelte: egy kézbe került a szakképzés irányítása, megszületett az új szakképzési törvény, létrejöttek a szakképzési centrumok, nagy hangsúlyt kapott a duális képzési forma elterjesztése, és megújult a gyakorlati képzések támogatása. Varga Mihály hangsúlyozta: az átalakításnak köszönhetően a szakgimnáziumok és a szakközépiskolák is érettségit adó intézménnyé váltak. Ezzel megszűnt a korábbi szakmunkás képzés zsákutca-jellege, hiszen a szakközépiskolák is biztosítják a lehetőséget a felsőfokú továbbképzés folytatására. A szakgimnáziumokban növekszik a szakmai képzésre, specializációra fordítható óraszám, ugyanakkor a fiatalok nemcsak a technikus képzés végén, hanem már az érettségi időpontjában is OKJ-s végzettséggel fognak rendelkezni - tette hozzá. Az idei tanévkezdetet érintő változásokat ismertetve a miniszter elmondta: szeptembertől növekszik a hiányszakmás ösztöndíjban részesülők köre. Az újonnan induló szakgimnáziumokban tanulmányi eredménytől függően havi 50 ezer forint ösztöndíjra is jogosult lehet egy tanuló, és az összeget tovább növelheti a duális tanulószerződés juttatása. A miniszter beszélt arról is, hogy az elmúlt három évben tartós növekedési pályára állt a magyar gazdaság, az éves exportbevétel az elmúlt években már meghaladta a 100 milliárd eurót és az államháztartási hiányt is sikerül kordában tartani. Kiemelte: 26 éve nem dolgoztak annyian az országban, mint 2016-ban, 2010-hez képest 630 ezer emberrel több dolgozik az országban és az új munkahelyek kétharmada a versenyszférában jött létre. Hozzátette: korszakhatárhoz érkezett a magyar gazdaság, 5 százalék alá fog kerülni ebben az évben a munkanélküliségi ráta.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az eseményen egyebek mellett arról beszélt, hogy a duális szakképzésben résztvevők arányának 70 százalékra emelése a cél. Hozzátette: tizennyolc év alatt hétszeresére nőtt a tanulószerződések száma, már meghaladja az 50 ezret. Megjegyezte: ésszerűbb lenne a tanulószerződéseket május-júniusban kötni szeptember-október helyett. Kitért arra, hogy 2015-ben több mint 5 ezer kamarai igazolást adtak ki a tanulmányokkal kapcsolatban, ez az 50 ezer tanuló mindössze 10 százaléka. Hozzátette, hogy sok esetben a kamara nem tud megfelelő képzőhelyet biztosítani, egyes képzőhelyek alkalmasak bizonyos munkafolyamatok elsajátítására, de nem alkalmasak egy teljes szakma megtanulására.

PestiSracok facebook image

Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár a rendezvényen arról beszélt: képezni kell az embereket, hogy megfelelő szaktudással rendelkezzenek, és a szakipari munka végzését vonzóvá kell tenni. Szavai szerint "abban a világban élünk, ahol a jó szaktudás nagyon jó piaci áru és erre van szüksége a magyar gazdaságnak".

Forrás: MTI

Fotó: M. Schmidt János

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.