Pesti Srácok

Vizoviczki befizette a negyedmilliárdos óvadékot, hazamehet

Vizoviczki befizette a negyedmilliárdos óvadékot, hazamehet

Vizoviczki László hétfőn befizette a 250 millió forintos óvadékot, így a másodfokon eljáró táblabíróság intézkedett a milliárdos vállalkozó előzetes letartóztatásának megszüntetéséről és a házi őrizet elrendeléséről - tájékoztatta a Pestisrácok.hu-t a Fővárosi Ítélőtábla. Emlékezetes, portálunk írta meg elsőként, hogy az elsőfokú bíróság negyedmilliárd forintos óvadék ellenében - nyomkövetővel - hazaengedné a milliárdos vállalkozót.

Vizoviczki László ellen két büntetőeljárás is folyamatban van. Egyik ügyét a Fővárosi Törvényszék tárgyalja, ebben Vizoviczkit és harminckét társát különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással vádolják. A KNYF szerint a terheltek közül kilencen bűnszervezetben követték el cselekményeiket, legalább 825,5 millió forintos kárt okozva az államnak. A másik ügy a Debreceni Törvényszék előtt van. Ez a 2014. október óta tárgyalt rendőrségi vesztegetési botrány, amelynek vádirata huszonegy olyan terheltet tart számon, aki hivatali vesztegetésért, hivatali visszaélésért, illetve közokirat-hamisításért felelhet. Az eljárásban szereplő négy volt rendőrfőtiszt, a BRFK és a Nemzeti Nyomozó Iroda korábbi magas beosztású munkatársai a főügyészség szerint rendszeresen százezres, milliós összegeket kaptak Vizoviczki Lászlótól, hogy szórakozóhelyei illegális rendőri védelemmel működjenek, a konkurens mulatóhelyeken pedig a bezárás érdekében razziákat tartsanak.

Forrás és fotó: PS

PestiSracok facebook image
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.