Pesti Srácok

Alkotmánybírót választ a Parlament

null

Az Országgyűlés ma kezdődő ülésén elindíthatja az Alkotmánybíróság hiányzó tagjai megválasztásának folyamatát a bírák személyére javaslatot tevő parlamenti eseti bizottság létrehozásával.

Az ülés 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd várhatóan Hartyányi Jaroszlava ukrán és Ritter Imre német nemzetiségi szószóló is szót kér. A parlament ezt követően választhatja meg az Alkotmánybíróság (Ab) tagjait jelölő eseti bizottság tisztségviselőit és tagjait. A testület felállítása azért vált szükségessé, mert az alaptörvény szerint 15 tagból álló Ab tavasszal 11 tagúra csökkent, az elnöki tisztség pedig jelenleg nem betöltött, jogköreit Sulyok Tamás elnökhelyettes gyakorolja. Az új alkotmánybírók megválasztásához az összes országgyűlési képviselő kétharmadának támogatása szükséges, vagyis a sikeres szavazáshoz ellenzéki szavazatok is kellenek.

Ezt követően a képviselők két órán keresztül interpellálhatják a kormányt, majd azonnali kérdéseket tehetnek fel.

PestiSracok facebook image

Az első ülésnap végén összevont vitát tartanak a magyar-bolgár barátság napjáról szóló határozati javaslatról, amelyet közösen jegyeznek fideszes, szocialista és jobbikos képviselők, és akár már kedden el is fogadhatják.

Forrás: MTI

Fotó: parlament.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.