Pesti Srácok

Az Európai Unió „nagyon fájdalmassá teszi London számára a Brexitet”

Az Európai Unió „nagyon fájdalmassá teszi London számára a Brexitet”

Az uniós tanács soros elnökségét ellátó Szlovákia miniszterelnöke szerint az EU a Brexitet fogja felhasználni arra, hogy bemutassa a közvéleménynek, miért fontos a bennmaradás az EU-ban. „Ha sikerül elérni, hogy London ugyanolyan bánásmódban részesítse a keleti EU-térségből érkezett munkavállalókat, mint a briteket „akkor a válás sikerrel jár, de ebben az esetben is az Egyesült Királyság számára lesz fájdalmasabb ” - mondta a Financial Timesnak a szlovák kormányfő.

Az Európai Unió „nagyon fájdalmassá teszi London számára a Brexitet”, vagyis a távozást az EU-ból, és „gondja lesz arra is,” hogy Nagy-Britannia rosszabbul éljen az unión kívül - mondta a szlovák miniszterelnök a Financial Timesnak. A londoni gazdasági napilap online kiadásán hétfőn hajnalban megjelent interjúban Robert Fico - akinek hazája jelenleg az uniós tanács soros elnöke - kijelentette, az EU a Brexitet arra fogja felhasználni, hogy „bemutassa a közvéleménynek: most majd meglátjátok, miért fontos a bennmaradás az EU-ban. Ez lesz az (EU) álláspontja”. A szlovák kormányfő szerint igaz, hogy Nagy-Britannia az ötödik legnagyobb gazdaság a világon, de „így is nagyon fájdalmas lesz” számára a Brexit. Fico szerint „blöffölnek” azok a Brexit-párti brit politikusok, akik azt mondják, hogy „minden rendben lesz, minden fantasztikus lesz”.

Így is, úgy is a briteknek fog jobban fájni

Robert Fico a közép- és kelet-európai EU-tagországok „idegességéről és félelmeiről” szólt az uniós állampolgárok szabad mozgásának szabályozásáról elhangzott londoni követelésekkel kapcsolatban. Hozzátette: az ő legfőbb követelése a szlovák állampolgárokkal szembeni egyenlő bánásmód lesz annak fejében, hogy Nagy-Britannia a Brexit után is hozzáférhessen az EU egységes belső piacához. Hangsúlyozta, hogy ez nem csak az ő véleménye, így gondolja a lengyel miniszterelnök és „mások is (...) Nem engedhetjük meg, hogy az Egyesült Királyság másodosztályú állampolgárok csoportját hozza létre” a keleti EU-munkavállalókból. Ha sikerül elérni, hogy London ugyanolyan bánásmódban részesítse a keleti EU-térségből érkezett munkavállalókat, mint a briteket „akkor a válás sikerrel jár, de ebben az esetben is az Egyesült Királyság számára lesz fájdalmasabb ” - mondta a Financial Timesnak a szlovák kormányfő.

PestiSracok facebook image

A britek nem akarják az EU-n belüli szabad mozgás elvének érvényesítését úgy, ahogy az eddig történt

Theresa May brit miniszterelnök már több nyilatkozatában is hangoztatta, hogy várakozása szerint viszonossági alapon a Brexit után is biztosítható lesz a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok, illetve az uniós társállamokban letelepedett britek jogainak érvényesülése. May ugyanakkor többször kijelentette azt is, hogy a brit EU-tagságról tartott júniusi népszavazás - amelyen a választók többsége a kilépésre voksolt - megmutatta, hogy a britek nem akarják az EU-n belüli szabad mozgás elvének érvényesítését úgy, ahogy az eddig történt.

Forrás: MTI

Fotó: neweurope.eu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.