Pesti Srácok

Az orvosképzés megújítását ígéri a kormány

null

A hazai orvosképzés megújítását nevezte az elkövetkező évek egyik kiemelt feladatának az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) oktatásért felelős államtitkára vasárnap Debrecenben. Palkovics László szerint az orvosképzés mindig is sikerágazata volt a felsőoktatásnak, erre utal a magyar szakemberek külföldi elismertsége. Ugyanakkor az infrastruktúra fejlesztésére több forrást kellene áldozni, mivel a külföldi hallgatók a gyakorlati képzést már nem hazai intézményekben végzik.

A külföldiek is külföldre mennek

Palkovics László a Debreceni Egyetem (DE) tanévnyitó ünnepségén kijelentette, „az orvosképzés fejlesztése ugyanúgy közös társadalmi ügyünk, mint ahogyan a teljes hazai felsőoktatás fokozatváltása, magasabb minőségre és teljesítményre való kapcsolása". Az államtitkár szerint az orvosképzés mindig is az egyik sikerágazata volt a hazai felsőoktatásnak, s a magyar szakemberek külföldi tevékenysége jól mutatja, hogy a magyar orvosképzés nemzetközi szinten is kiváló.

Ugyanakkor „jelenleg azzal a ténnyel szembesülünk a magyarországi orvosképzés kapcsán, hogy a külföldi hallgatók az elméleti képzést követően elhagyják a hazai egyetemeket, és a képzést más egyetemen folytatják" - mondta Palkovics László, hozzátéve: ezen a tendencián változtatni kell egyrészt infrastruktúra-fejlesztéssel, bővítéssel, korszerűsítéssel, másrészt pedig az egyetemhez tartozó, az egyetem szakmai irányítása alatt álló intézménytípus létrehozásával.

PestiSracok facebook image

Hatmilliárdos pluszbevétellel lehetne számolni

Kiemelten fontos elemnek nevezte a képzési és kutatási kapacitások, és a finanszírozási szint lényeges növelését is.

- magyarázta az oktatási államtitkár.

Palkovics László kilátásba helyezte, hogy az orvosképzéssel foglalkozó egyetemek szakmai irányítása alá kerülhet több egészségügyi ellátó intézmény is, s külön ecsetelte az egyetemi, illetve a gyakorló kórházak egymástól eltérő feladatait.

palkovics
Palkovics László beszédet mond a Debreceni Egyetem tanévnyitóján; Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

Az oktatási államtitkár a Debreceni Egyetemet az ország egyik legtekintélyesebb egyetemének nevezte, amely kiválóan teljesíti küldetését, azon túl, hogy Magyarország meghatározó szellemi központja, kutatóegyetemként részt vállal a versenyszféra, az üzleti élet, a helyi önkormányzat, valamint az ország társadalmi-gazdasági életében is - mondta Palkovics László.

Az oktatás kérdéseit nem hatalmi eszközökkel kell eldönteni

Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője a tanévnyitón elismerte, a fejlesztési törekvéseket ugyan kísérik intézményi viták, de - mint fogalmazott - ellen fognak állni minden olyan törekvésnek, amely a különféle szakmai vitákat hatalmi eszközökkel akarja eldönteni.

A kormánypárti politikus az orvosképzésről szólva egyaránt jól bevált formának nevezte a szakegyetemi - Semmelweis egyetem - és az universitas-típusú - vidéki egyetemek - képzést, kiemelve, hogy mindkét képzési formának hagyománya és helye van a magyar orvosképzésben. Kósa Lajos is kitért az „egyetemi kórházi státus" őszi bevezetésére, ami Debrecenben azt jelenti, hogy a helyi Kenézy Gyula kórház fenntartója, sőt tulajdonosa is a Debreceni Egyetem lesz.

Nyolcezer elsőéves

Komolay Szabolcs (Fidesz-KDNP), Debrecen alpolgármestere arra biztatta az új elsőéveseket, hogy tanulmányaik befejezése után is maradjanak Debrecenben, ahol munkahelyet és versenyképes jövedelmet kínálnak számukra.

Szilvássy Zoltán rektor tanévnyitó beszédében bejelentette, alap- és mesterszakon, PhD-képzésben, angol nyelvű oktatásban és felsőoktatási szakképzésben több mint nyolcezer elsőéves, így összességében csaknem harmincezer, köztük több mint négyezer külföldi hallgató kezdi meg a 2016/17-es tanévet a Debreceni Egyetemen.

A DE tanévnyitóján az egyetem legmagasabb kitüntetésével a DE Civis honoris causa díszpolgárává fogadták Rudolf Schuster volt szlovák köztársasági elnököt.

Forrás: MTIFotó: Czeglédi Zsolt/MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.