debreceni egyetem
Hankó Balázs: a fiatalok sikere a nemzet sikere
A fiatalok sikere a nemzet sikere - jelentette ki a kulturális és innovációs miniszter a Debreceni Egyetem egészségtudományi karának diplomaosztó ünnepségén kedden.György István: megkezdődött az öt–tizenegy év közötti gyerekek oltása
Újabb mérföldkőhöz érkezett a magyar oltási folyamat: megkezdődött az öt–tizenegy év közötti korosztály oltása – jelentette be a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán, Debrecenben. György István a Debreceni Egyetem (DE) gyermekklinikáján kialakított oltópontok előtt tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy kedden megérkezett az első, gyerekeknek szánt vakcinaszállítmány, 138 ezer adag oltóanyag, amelyből az első körben 69 ezer adagot fognak beadni az ország 77 kórházában kialakított oltópontokon, illetve a gyermekháziorvosi és a vegyes praxisú rendelőkben.Újabb elismerést kapott Karikó Katalin Debrecenben
Karikó Katalin Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus, biokémikus, a szintetikus mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója a Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért idei díjazottja. Az elismerést kedden vette át a Debreceni Egyetem (DE) aulájában rendezett ünnepségen.A kormány támogatja a cukorbeteg gyermekeket nevelő családokat
Magyarországon mintegy négyezer 1-es típusú diabéteszes gyerek van; a kormány igyekszik minden támogatást megadni a családjuknak, hogy teljes életet élhessenek – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön, a Debreceni Egyetemen (DE), a Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság gyermekdiabétesz-szekciója tudományos ülésének megnyitóján.A Debreceni Egyetemre is visszatér a kötelező maszkviselés
Kötelező a szájat és az orrot eltakaró maszk viselése szeptember 22-től, szerdától a Debreceni Egyetem valamennyi dolgozójának és hallgatójának munkaidőben és tanítási időben – közölte honlapján az intézmény sajtóirodája. Az idézett rektori körlevél szerint e kötelezettség alól a védettségi igazolvány sem mentesít, tekintve, hogyFelavatták a Debreceni Egyetem onkoradiológiai klinikájának új épületét – Kásler szerint ezzel kiépült teljesen a hazai hálózat
Magyarországon az elmúlt években Európában egyedülálló onkológiai hálózat alakult ki – mondta az emberi erőforrások minisztere kedden a Debreceni Egyetemen (DE), amikor átadták az onkoradiológiai klinika új épületét. Kásler Miklós megemlítette azt is, hogy Magyarország – 21 ország részvételével – létrehozta a közép- és a kelet-európai onkológiai akadémiát, és ez páratlan lehetőséget kínál arra, hogy homogén rendszer, partnerség alakuljon ki az európai akadémia és a régió között.Átvették okleveleiket az első magyar űrkatonák Debrecenben
Tíz magyar honvédtiszttel létrejött a Magyar Honvédség új, az űrhadviseléssel foglalkozó elitfegyvernemének magja. A katonák a Debreceni Egyetemen több más felsőoktatási intézmény, cégek és a honvédség együttműködésében kaptak oktatást.Post-Covid-szakambulanciákat indít a Debreceni Egyetem klinikai központja
A koronavírusos fertőzésben szenvedő betegek jelentős részénél a megbetegedést követően heveny tünetek jelentkeznek, amelyek az esetek 10-20 százalékában a felgyógyulást követően is elhúzódóan fennmaradnak. Ezeket a tüneteket nevezik összefoglalóan post-Covid állapotnak. A fertőzésen átesett betegek utógondozására az országban egyedülálló új ellátási formát, post-Covid szakambulancia-hálózatot indít a Debreceni Egyetem (DE) klinikai központja – közölte az intézmény a honlapján pénteken.Jövő év végén kezdődik a koronavírus elleni magyar vakcina gyártása
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön bejelentette, hogy a kormány döntése értelmében Nemzeti Oltóanyaggyárat, és kifejezetten a Covid elleni oltóanyag gyártására Nemzeti Koronavírusoltóanyag-gyárat hoznak létre; utóbbiban a Debreceni Egyetem (DE) és a Nemzeti Népegészségügyi Központ együttműködésében fejlesztés alatt álló oltóanyagot gyártják majd. A magyar vakcina előállítása várhatóan a jövő év végén kezdődhet majd.Ajánljuk még