Pesti Srácok

Bűnpártolással gyanúsítja a korrupcióellenes ügyészség a román belügyminisztert

Bűnpártolással gyanúsítja a korrupcióellenes ügyészség a román belügyminisztert

Bűnpártolás gyanújával indítana bűnvádi eljárást a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) Petre Toba belügyminiszter ellen, mivel a tárcavezető állítólag önkényesen megtagadta bizonyos iratok titkosításának részleges feloldását, amelyeket a DNA bizonyítékokként akart felhasználni egy másik ügyben. A tárcavezető csütörtök este bejelentette: lemond tisztségéről. Az ügyészek szerint a belügyminiszter ahhoz falazott, hogy a belügyi titkosszolgálat (DIPI) vezetői a szolgálat pénzéből saját használatra vásároltak olyan javakat, amelyeknek semmi közük nem volt az operatív munkához.

A DNA csütörtöki közleményében azt állítja: a DIPI pénzén például babaházat, homokozót, csúszdát, kártyacsomagokat, íjat, röplabdát, futópadot, elektromos sütőt, bőrkötésű könyveket vásároltak, illetve ünnepi vacsorák költségeit fedezték, a beszerzésről készült jelentéseket pedig titkosították.

A DNA megjegyzi: Toba önkényes, részrehajló magatartását bizonyítja, hogy amikor egy formailag a mostanival megegyező ügyben a tanúvédelmi szolgálat főnökeit gyanúsították sikkasztással és hűtlen kezeléssel, nem volt kifogása a bizonyítékok titkosításának feloldása ellen. Dacian Ciolos miniszterelnök a belügyminiszter ellen kezdeményezett eljárás hírére reagálva azt mondta: ebben a helyzetben Toba nem maradhat a kormány tagja. Nem sokkal később Petre Toba bejelentette lemondását. A politikus ártatlannak mondta magát, és azzal indokolta önkéntes távozását a tárca éléről, hogy nem akarja egy botrányba belerángatni a minisztériumot a parlamenti választások küszöbén. Lemondása akkor lép érvénybe, ha az államfő aláírja felmentését.

Múlt héten a DIPI több vezetője ellen is bűnvádi eljárás indult, emiatt a kormányfő le is váltotta a szolgálat főnökét. A DNA mostani eljárása a májusban bíróság elé állított Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter korrupciós ügyének a leágazása. A volt kormánytagot azzal vádolják, hogy saját használatra szánt luxusautót vetetett a belügyi titkosszolgálat műveleti keretéből. A román média szerint a DIPI pénzén Oprea irodáját hidromasszázs zuhanykabinnal is felszerelték. Opreat emellett gondatlanságból elkövetett emberöléssel is meggyanúsították.

Forrás: MTI, fotó. 24.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.