Pesti Srácok

Demszkyt és Medgyessyt is elővehetik az Alstom-botrány miatt

Demszkyt és Medgyessyt is elővehetik az Alstom-botrány miatt

Az Alstom metrókocsik 2006-os közbeszerzését vizsgáló ideiglenes fővárosi bizottság bekéri az Egyesült Királyság Jelentős Csalások Elleni Hivatalának Alstom-botránnyal kapcsolatos jelentését a Miniszterelnökségen keresztül - jelentette be a bizottság elnöke a testület alakuló ülése. Borbély Lénárd elmondta, indítványozni fogja Demszky Gábor korábbi főpolgármester, Medgyessy Péter korábbi szocialista miniszterelnök meghallgatását.

Borbély Lénárd elmondta, úgy döntöttek, megkérdezik a magyar ügyészséget arról, hogyan áll az a nyomozás, amely Tarlós István főpolgármester 2010-ben, a közbeszerzés ügyében tett feljelentése alapján indult. Arról is határoztak, hogy meghallgatják mindazon szakembereket és döntéshozókat, akik a metrókocsik közbeszerzésében részt vettek - tette hozzá a politikus, aki Csepel Fidesz-KDNP-s polgármestere is.

Emlékeztetett arra, az Egyesült Királyság Jelentős Csalások Elleni Hivatala megkereste Magyarországot az Alstom megvesztegetési botránya ügyében, mivel a korrupciós szálak ide is elvezettek. A Fővárosi Közgyűlés pedig májusban döntött az ideiglenes vizsgálóbizottság létrehozásáról. A testület egy több ezer oldalra rúgó, a fővárosnál, illetve a BKV-nál keletkezett iratanyag alapján kezdte meg most munkáját.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá.

Kérdésre válaszolva Borbély Lénárd elmondta, indítványozni fogja Demszky Gábor korábbi főpolgármester meghallgatását is, és nem tartja kizártnak Medgyessy Péter korábbi szocialista miniszterelnök meghallgatását sem.

Forrás: MTIFotó: magyaridok.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.