Pesti Srácok

Eddig minden népszavazásnak volt következménye az unióban

Eddig minden népszavazásnak volt következménye az unióban

A kötelező betelepítési kvótáról szóló népszavazás ügydöntő lesz, ami azt jelenti, hogy valamilyen jogalkotási aktusra kötelezi a kormányt – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász. A Civil Összefogás Fórum szóvivője a 888.hu-nak adott interjújában arról is beszélt: egy érvényes és eredményes népszavazásnak morális következménye is lesz azokra nézve, akik a szavazás megtagadására, illetve a szavazólapok „megszentségtelenítésére” szólítottak föl. Ha a nemek győznek egy érvényes referendumon, az arra kötelezi a parlamentet, hogy jogalkotási lépéseket tegyen az ügyben – nyilatkozta ifj. Lomnici Zoltán a portálnak.

Ez a jogalkotási aktus belföldre vonatkozik majd, de

az alkotmányjogász szerint majdnem biztos, hogy meg fog születni a menekültek kötelező tagállami elosztásáról szóló európai uniós rendelet

. Ez esetben a magyar és az uniós szabályozás között összeütközés alakul ki. A CÖF szóvivője szerint azonban

az Alkotmánybíróság előtt van egy ombudsmani beadvány, amely arról szól, hogy ne lehessen végrehajtani a magyar Alaptörvény emberi jogi passzusaiba ütköző rendelkezéseket, márpedig a kötelező csoportos betelepítés is ilyen lehet

. Ez lehet a közjogi következménye egy érvényes népszavazásnak, de

lesz politikai is

PestiSracok facebook image

Lomnici szerint,

hiszen eddig minden népszavazásnak volt következménye az unióban, legutóbb éppen a britek kilépési szándékának

. Lomnici úgy véli,

demokratikus keretek között nem tartható az elitista brüsszeli politika, hogy sorsfordító kérdéseket nem szabad az emberekre bízni, mert a többség nem rendelkezik ehhez megfelelő szellemi ítélőképességgel

. Másrészről egyre inkább a kétsebességes Európa felé haladnak a dolgok szerinte, ahol – mint fogalmazott Lomnici –

Olyan kérdésben kell dönteni október 2-án, amely évtizedekre meghatározza a nemzet sorsát

A CÖF szóvivője arról is beszélt, hogy szerinte

politikai haszonszerzés, amikor ellenzéki pártok arra buzdítanak, hogy az emberek maradjanak otthon október 2-án, ugyanis szerinte egy olyan kérdésben kell dönteni, amely évtizedekre meghatározza a nemzet sorsát

. A migrációs hullám kezelése és a benne rejlő biztonsági kockázat nemzeti és nem pártpolitikai kérdés – mondta.

– mondta ifj. Lomnici Zoltán. Fotó/forrás: Origo

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.