Pesti Srácok

Elmarasztalták Magyarországot, amiért a rendőrség nem nyomozott ki megfelelően egy romaellenes fenyegetést

Elmarasztalták Magyarországot, amiért a rendőrség nem nyomozott ki megfelelően egy romaellenes fenyegetést

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) öttagú tanácsa kedden elutasította a fellebbezést abban az ügyben, amelyben a törvényszék első fokon elmarasztalta Magyarországot, mert megítélése szerint a magyar hatóságok 2011-ben nem vizsgáltak ki megfelelően egy feltehetően rasszista indíttatású fenyegetést. Ezzel az elmarasztaló ítélet jogerőre emelkedett.

A strasbourgi székhelyű törvényszék áprilisban első fokon már helyt adott egy roma származású nő panaszának, és 4000 euró kártérítést és 3717 euró perköltséget ítélt meg az ügyben, amely ellen a magyar állam fellebbezést nyújtott be.

A felperest négy férfi a saját udvara előtt inzultálta 2011 tavaszán Gyöngyöspatán. Akkori híradások szerint a férfiak egyike azt ordította a fiatal nőnek, hogy „takarodjon be a házba”, majd baltával és ostorral a kezében megindult feléje, miközben gyalázkodott, és életveszélyesen megfenyegette. Ez akkoriban történt, amikor szélsőséges szervezetek vonultak fel a Heves megyei Gyöngyöspata cigánysorán. A településen nagy erőkkel volt jelen a rendőrség is.

PestiSracok facebook image

Az ügyben a sértett feljelentést tett közösség tagja elleni erőszak címén, a magyar hatóságok azonban egy évvel később megszűntették az eljárást. Az EJEB áprilisi ítéletében kimondta, hogy az ügyben nem folytattak le megfelelően alapos nyomozást a magyar hatóságok, és ezzel Magyarország megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének a magán- és családi élet tiszteletben tartásáról szóló cikkét.

Az Európa Tanács égisze alatt működő bírósághoz az európai emberi jogi egyezmény előírásainak megsértésére hivatkozva lehet fordulni akkor, ha a panaszos már minden hazai jogorvoslati lehetőséget igénybe vett, és nem járt eredménnyel.

MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.