Pesti Srácok

Hajószerencsétlenségek hétvégéje

null

Vasárnap hajnalban két magyar vesztette életét egy hajóbalesetben Bajorországban, a Duna-Rajna-Majna csatornán, amikor a luxushajó egy hídnak csapódott. A legénység két magyar tagja a kabinroncsba szorulva halt meg. A baleset körülményei egyelőre tisztázatlanok. Eközben egy feltehetően részeg hajóskapitány Vajkánál egy szállodahajót vezetett a partnak, itt senki sem sérült meg, bár a kapitányt kórházba kellett szállítani. Szintén a partnak csapódott egy kirándulóhajó Londonban is, amelynek kigyulladt a motorja a Temzén.

Kigyulladt egy kirándulóhajó motorja

A Temze rakpartjának ütközött Londonban egy 300 tonnás kirándulóhajó Londonban vasárnap azután, hogy kigyulladt a motorja. A brit rendőrség szerint senki nem sérült meg a balesetben, amely a Canary Warf negyed kikötőjénél történt - adta hírül a BBC News.

A londoni tűzoltóság közölte, hogy helyi idő szerint délután háromnegyed négykor kaptak riasztást az Erasmus háromszintes kiránduló hajón keletkezett tűzhöz. Mielőtt azonban a helyszínre érkeztek volna, a hajó legénysége eloltotta azt. A hajón tartózkodó 142 utast és hat fős személyzetet a folyón lévő késik másik hajó vette fedélzetére.

PestiSracok facebook image

Partnak vezette a hajót a részeg kapitány

Az Origo.hu eközben arról ír, a partnak ütközött egy szállodahajó Vajkánál. A hajón tartózkodó 150 utas és a személyzet tagjai közül senki sem sérült meg. Sajtóhírek szerint a román állampolgárságú kapitány részeg volt, a baleset után kórházba kellett szállítani.

A Hírek.sk arról írt, a Vanesha nevű hajó azóta elhagyta a baleset helyszínét, Komáromban várja, hogy eldőljön, folytathatja-e az útját. Az előzetes becslések szerint a kár 50-60 ezer euró.

Két magyar áldozat

Emlékezetes, vasárnapra virradóra hídnak ütközött Bajorországban a Duna-Rajna-Majna csatornán egy szállodahajó, a balesetben két ember meghalt, és mindketten magyar állampolgárok voltak. Az áldozatok a hajó legénységéhez tartoztak, egyikük 33, a másik 49 éves férfi volt. A német média híradásai szerint az ütközés következtében teljesen összeroncsolódott a hajóparancsnoki kabin és a legénység két magyar tagja a kabinroncsba szorulva halt meg.

A híradások szerint a főként észak-amerikai országokból érkezett utasok közül nem sérült meg senki, vasárnap reggel valamennyiüket partra szállították. Az érintett csatornaszakaszon a hajó kimentéséig leállították a hajóforgalmat. A Bayerischer Rundfunk német közszolgálati adó híradója szerint emiatt vasárnap több folyami kirándulóhajó is vesztegelt a baleset helyszíne közelében. Hírügynökségi jelentések szerint a két áldozat közül az idősebb férfi a kapitány képviseletében felhatalmazással rendelkezett a hajó vezetésére, a másik matróz volt.

A hatóságok abból indulnak ki, hogy mindketten a szolgálati beosztásnak megfelelően tartózkodtak a hajóparancsnoki kabinban, amely teljesen összeroncsolódott, amikor a hajó hajnali fél kettő körül egy vasúti hídnak ütközött Erlangen Frauenaurach nevű városrészénél – nyilatkozta Michael Petzold, a Közép-Frankföld (Mittelfranken) nevű bajorországi közigazgatási egység rendőrkapitányságnak szóvivője. Hozzátette, az áldozatok személyazonosságának megállapítására irányuló eljárást vasárnap délelőtt befejezték és kapcsolatba léptek a müncheni magyar főkonzulátussal.

Emberi mulasztás és műszaki hiba is lehetett

A baleset éjfél után másfél órával történt. A Budapestre tartó kirándulóhajó utasai ekkor már aludtak. A baleset okát egyelőre nem sikerült megállapítani. Egy rendőrségi szóvivő azt mondta, a jelek szerint nem engedték le idejében a hajó parancsnoki kabinját. Egyelőre nem tudni, hogy a balesetet emberi mulasztás, műszaki hiba, vagy esetleg a kettő kombinációja okozta-e - tette hozzá a szóvivő.

Az Egyesült Államokban bejegyzett Viking River Cruises utazási társaság Budapestre tartó szállodahajóján 181 utas és 49 fős legénység tartózkodott. Az utasok az ütközés után még négy órán át a hajó fedélzetén voltak, kimentésük reggel hatkor kezdődött. Mintegy kétszáz fős mentőcsoport vett részt az evakuálásban. A hajó oldalához a partról egy pallót illesztettek és ezen keresztül vezették ki az utasokat. A turistákat autóbusszal egy közeli településre vitték.

Forrás: MTI/MTI/origo.huFotó: origo.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.