Pesti Srácok

Két MTVA-s igazgató is felmentést kért a lehallgatási botránnyal kapcsolatban

null

Az ügy tisztázásáig a mai napon munkavégzés alóli felmentését kérte Vas Imre üzemeltetési igazgató, valamint Enyedi Csaba adminisztrációs igazgató – közölte az MTVA a lehallgatási üggyel kapcsolatban. Sajtóhírek szerint tiltott adatszerzés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség, és két MTVA-s vezetőt is gyanúsítanak. Emlékezetes, idén tavasszal pattant ki a botrány, amikor nemcsak az MTVA első emberénél, de Enyedi Csabánál és Vas Imrénél is lehallgató készüléket találtak, amelyek képesek voltak képet is rögzíteni.

A 444.hu arról ír, a rendőrség elismerte, hogy két gyanúsítottat hallgattak ki azzal kapcsolatban, hogy idén márciusban lehallgatókészüléket találtak Vaszily Miklós, az MTVA vezérigazgatójának tárgyalójában. Később kiderült, Enyedi Csabánál és Vas Imrénél is találtak hasonló eszközöket, amelyek kép rögzítésére is alkalmasak voltak. Az eszközökre véletlenül egy beázás kapcsán akadtak rá.

Nemrégiben felröppent a hír, hogy az MTVA biztonsági felvételein azonosították Vas Imrét szerelők társaságában. Vas engedélye nélkül lehetetlen lett volna hozzáférni az igazgatói tárgyalóhoz. Amikor a rendőrök ezzel kapcsolatban kérdezték, Vas Annyit mondott, "az eszközök telepítése magasabb célokat szolgál".

A portál arról is ír, egyes források szerint gyanúsítottként hallgatták ki Vas Imrét, és Enyedi Csabát, akik nem kívántak vallomást tenni.

PestiSracok facebook image

Teljes cikk itt olvasható.

Forrás: MTVA közleménye/444.huFotó: rtl.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.