Pesti Srácok

Megverték Bayer Zsolt fiát, a rendőrség már el is kapta a tettest

null

Tegnap este egy VII. kerület, Wesselényi utcai sörözőnél megverték Bayer Zsolt fiát, a publicista a történetet a Magyar Hírlapban írta meg. Az elkövetők a fiú unokatestvére szerint mind cigányok voltak, Bayer fia szerint azonban "voltak köztük fehérek is".

Az ifjabb Bayer húszéves orvostanhallgató, aki szerda este dzsúdós barátaival egy Wesselényi utcai sörözőben búcsúztatta az unokatestvérét, aki most érettségizett, és az Egyesült Államokban kezdi meg egyetemi tanulmányait. Autóval ment, melyet unokatestvére vitt volna haza. A közelben parkolt, ezért észrevették, hogy valaki a kocsinak támaszkodik.

PestiSracok facebook image

Mire kijöttek, megjelent nyolc további verekedni vágyó, akikkel ugyan a dzsúdósok öten is elbírtak volna, de "ezt azonban azok is felmérték, és az ott álló autójukból baseballütőket, feszítővasakat vettek elő, azokkal indultak a fiúk ellen. A tragédiát csak az akadályozta meg, hogy a söröző tulajdonosa, aki szemmel láthatóan ismerte a bandát, kijött, és elzavarta a csapatot."

Bayer Zsolt nagyon remélte, hogy elfogják az elkövetőket, ami meg is történt, a mai napon a rendőrség honlapján a következő közleményt adta ki:

Súlyos testi sértés kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatott ki a rendőrség egy budapesti férfit.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága súlyos testi sértés kísérlete miatt indított nyomozást R. Dezső 49 éves budapesti lakossal szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. szeptember 8-án 1 óra 20 perc körül Budapesten a VII., Wesselényi utcában egy négy fős társaság egyik tagja keveredett szóváltásba a sértettel, aki korábban azt nehezményezte, hogy a társaság tagjai az autójára rákönyököltek. A szóváltás hevében a társaság egyik tagja a sértettet több alkalommal megütötte, aki ennek következtében könnyű sérüléseket szenvedett.

A rendőrök a sértett feljelentését követően beazonosították az elkövetéssel megalapozottan gyanúsítható R. Dezsőt, akit 2016. szeptember 9-én 3 óra 15 perckor Budapesten a VII., Wesselényi utcában elfogtak, előállítottak, elszámoltatása folyamatban van.

Forrás: magyarhirlap.hu/police.hu, Fotó: nepszava.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.