Pesti Srácok

Merényletre készülő szélsőségeseket vettek őrizetbe Belgiumban

Merényletre készülő szélsőségeseket vettek őrizetbe Belgiumban

Több házkutatást tartottak terrorizmus gyanúja miatt és két embert őrizetbe vettek a hatóságok pénteken Belgiumban - jelentette a helyi média.

A nyomozók Brüsszel két negyedében, illetve Liége-ben tartottak házkutatást, majd terrorszervezetben való részvétel gyanúja miatt ezt követően kihallgattak három embert, akik közül kettőt őrizetbe vettek - tájékoztatott a Le Soir című belga napilap. A szövetségi ügyészség azt közölte, hogy a bíróság hamarosan dönteni fog az érintettek előzetes letartóztatásáról.

Sajtóhírek szerint a gyanúsítottak egyike egy 28 éves férfi, aki rendkívül aktív volt a dzsihadisták által előszeretettel használt, titkosított, Telegram nevű üzenetküldő szolgáltatáson, ahol jelezte, hogy merényletet készül elkövetni.

Március 22-én Brüsszelben a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson is terrortámadást hajtottak végre, harminckét ember halálát okozva. A robbantásos merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett. Belgiumban a hatóságok még mindig hármas, azaz "súlyos" fokozaton tartják az ország terrorkészültségi szintjét. Ez azt jelenti, hogy a fenyegetés jelentős, "lehetséges és valószínű" terrortámadás.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Fotó: ladepeche.fr; a kép illusztráció

Ajánljuk még

Berki Ferenc ökölvívó edző a Küzdőtérben: „Hozzám olyan harcosok járnak, akik szeretnek vért inni, azonban a bunyót fél év alatt nem lehet megtanulni"

Ps TV 2024 augusztus 25.
Berki Ferenc különleges stílusával, jó néhány évvel ezelőtt hatalmas sebességgel robbant be a magyar profi bunyó világába. Ezt az egyedi hangulatot nemcsak a személyisége tükrözi, de az edzésmunkája is. A Berki Box Team ma már saját teremben készül és rendkívül sok minden összpontosul a zuglói boxkomplexumban, hiszen a komoly profiktól kezdve, celeb harcosokon át a hobbista bokszolóig, mindenféle ember megtalálható a tréningeken. Az elmúlt hetek történéseiről, a magyar válogatottról és a Berki-csapatban zajló edzésekről kérdeztük Berki Ferenc bokszedzőt.

A Küzdőtérben Rehák György: A Muaythai a gyors cselekvésre és gondolkodásra tanít, ezért a mindennapi életünket is segítheti

Ps TV 2024 október 13.
Hazánk egyik legnagyobb élő Muaythai legendája, ha nem a legnagyobb: Rehák György. Egykoron megküzdött mindenkivel, aki csak említésre méltó. Óriási szerepe van abban, hogy hazánkban kialakult egy nívós Muaythai élet, hiszen edzőként évtized óta jobbnál jobb tanítványokkal árasztja el a szakmát. Arra is fény derül vajon kikkel és milyen mérkőzéseket vívott a kilencvenes években. Ma már azonban azon dolgozik, hogy egy teljes életpálya modell álljon azon sportolók rendelkezésére, akik a Muaythai-nak szentelik az életüket. A Küzdőtér ezzel az adással szeretné megköszönni a Pestisrácok.hu és a PS TV teljes csapatának, hogy hosszú évekig kiállt a küzdelem és a küzdősport népszerűsítése és támogatása mellett.