Pesti Srácok

Migránsözöntől és újabb terrorcselekménytől is tartanak a magyarok

Migránsözöntől és újabb terrorcselekménytől is tartanak a magyarok

A magyarok több mint 80 százaléka szerint a következő egy évben újabb bevándorlási hullám érheti el Európát, s csaknem 90 százalék gondolja úgy, a közeljövőben ismét terrorcselekmény áldozata lehet Európa - derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb, a Magyar Idők számára készült közvélemény-kutatásából.

A Magyar Idők hétfőn tette közzé a Nézőpont szeptember 18. és 21. között ezer ember megkérdezésével készült kutatása eredményeit. E szerint a magyarok 81 százaléka gondolja, hogy a következő egy évben újabb bevándorlási hullám érheti el Európát, ezt mindössze a teljes felnőtt népesség 15 százaléka véli valószínűtlennek. E kérdéskörben tízből nyolc baloldali szimpatizáns (82 százalék) is azonosan vélekedik, míg az ismeretlen pártpreferenciájúak 77 százaléka ugyancsak tart egy újabb migrációs hullámtól - tették hozzá. A felmérés szerint csak a magyarok 8 százaléka kételkedik a terrorveszélyt illetően, míg 89 százalékuk szerint a közeljövőben ismét terrorcselekmény áldozata lehet Európa. E kérdésben sem tér el a baloldaliak és az ismeretlen pártpreferenciájúak véleménye - írta a Nézőpont, kifejtve: 89-89 százalék tart valószínűnek egy újabb támadást. "Az intézet szerint mindez jól mutatja a bevándorlás és a terrorizmus megítélésének pártszimpátiát felülíró jellegét" - fogalmaztak a cikkben. A Magyar Idők felidézte a közelmúltban a Századvég Alapítvány által ismertetett közvélemény-kutatását is, amely szerint a magyarok 72 százaléka elutasítja a menedékkérők uniós tagállamok közötti automatikus szétosztását.

Forrás: Magyar Idők

PestiSracok facebook image

Fotó: AFP; Rene Gomolj

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.